Mióta mindenki számára elterjedt lett ez a kifejezés, azóta hallgatom, hogy anorexiás vagyok. Az anorexia betegség. Én csupán genetikailag voltam vékony, és mellette azt és akkor ettem, amit és amikor csak akartam. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy mennyiségben keveset tudtam csak enni, és nem is leltem örömömet benne igazán, de a lényeg, hogy egyértelműen nem volt étkezési zavarom. 

Az idő sokféle változás hoz az ember életébe. Egyszer csak megtapasztaltam milyen érzés az élvezet és az evés összefonódása. Olyan metszetet hoz létre, melyben a lehető legtöbbet kívántam tartózkodni. Konkrét ízekre vágytam már és nem csak magára az édesre, vagy a sósra. Valamint olyan munkahelyem lett, ahol újra volt ebédidőm. Majd a munkám iránti utálat állandó evésre kényszerített, csak arra tudtam gondolni mit akarok és fogok enni. Ez a 3 tényező kombinációja (3-4)kilóban mérhető eredményhez vezetett. Mindenkitől azt hallgattam: végre. Végre nem nézel ki betegesen, végre nőiesedtél, végre... Én pedig végre sportolni kezdtem, végre fogyasztottam gyümölcsöt. Így indult minden...

Nem tudom pontosan mikor és hogyan kezdődött, de körülbelül egy hónapja érzem, hogy lehet azért egy kis baj van. 1,5 hónapja kezdtem el új munkahelyen dolgozni, előtte egy allin döntés miatt mindent megváltoztattam magam körül. Ennek köszönhetően újra vágytam már rá, hogy kialakuljon és rendeződjön körülöttem minden. Megkaptam. Ehhez rendszereztem az étkezéseimet is, ami önmagában nem is lenne baj. Az, hogy nekem a nagyon vékony lányok tetszenek, azzal sincsen baj 

A baj abban érhető tetten, hogy mindenki szerint vékony vagyok, sőt szerintem 80% úgy gondolja nagyon vékony, elméletben még lehet én is így gondolom, de gyakorlatban valami mégis másképp alakul. Ha boltban járok hosszas perceket töltök el az édességtől roskadó polcoknál, karamellás milka, sztracsatellás boci, kinder bueno, kitkat,m&m's cukorka stb.stb.,sokszor meg is simítom őket, majd megyek tovább. Megállok és leveszem a polcról az extrudált kenyeret. Valamelyik nap azon kaptam magam, hogy 2 müzlis doboz hátulján vizsgálom az összetevőket, és természetesen a kedvezőbb került a kosaramba, és nem az esetlegesen finomabb. Vagy éppen, mikor este mondja valaki, hogy menjünk el enni, akkor csak rázom a fejem és mondom: én este már csak joghurtot és müzlit eszem - azóta már azt tettem reggelire, és este saláta csak zöldségekből -, de olyan is volt, hogy elmentem és csak néztem, ahogy a másik jóízűen falja a mindenki által kedvelt gyrostálat a Szerájban.  Vagy, nem megyek el este programot csinálni, mivel nekem tornázom/futnom kell inkább. Fényképeket készítek fürdőruhában illetve fehérneműben, hogy minél alaposabb vizsgálatot tudjak tartani. 

De hogy paradox legyen a helyzet, szépnek látom magam, sőt már már az nárcisztikusság felső határait súrolom olykor. Egyáltalán nem küzdök önbizalomhiánnyal. A lányok jelentős részének gátlásai vannak, mikor először/ első néhány alkalomkor megválnak a ruháiktól egy fiú előtt. Nekem nincsenek.  

És ez a két teljesen eltérő énkép él egymás mellett. Valószínűleg valamelyik valódisága valótlan. De akkor mégis melyik? Aki állandóan méregeti magát a tükörben, megvon magától ételeket, sőt tudatos önkínzásra is hajlamos ezen a téren, és csak a mit ettem/nem ettem, és sportról képes beszélni? Vagy aki úgy megy végig az utcán - hétvégétől függetlenül-, természetes hogy megnéznek, mivel csodálatos vagyok.

Hétvégén az egyik barátnőm leült velem beszélni erről. Közölte, itt az ideje, hogy befejezzem ezt az egészet.Nagyon csinos vagyok, és egyek amit csak szeretnék, tényleg. Én csak visszakérdezni tudtam: akkor tényleg vékonynak látszom? Enyhe alkohol mámorban úsztam, így ezek a szavak majdnem könnyeket csaltak a szemembe. El is döntöttem, hogy tényleg rendezem a gondolataimat. Tízóraira visszatértem a túró rudihoz, és elméletileg meg is engedtem magamnak, hogy egyébként is egyek pl édességet, vagy egy sajtburgert, ha megkívánom. De gyakorlatban ma a cukrászdában még mindig csak néztem a vaníliás karamellás tortaszeletet. Nem mertem megvenni a félelem miatt, hogy abból igenis háj és narancsbőr lesz. Ahogy vacsorára is ugyanúgy csak salátát fogok enni. Pedig kiló tekintetében újra annyi vagyok, amennyi kb szeretnék: 45,7. Régebben ennél is kevesebb voltam, de már arra nem vágyom. Ha ragaszkodunk az állítólagos ideális testsúly kiszámításához, akkor nekem 56 kg lenne az ideális, a lehető legkisebb ideális pedig 47,6(mikor ennyi voltam,akkor kezdődött ez az egész folyamat) Ha az egészség lenne a vezérfonalam, akkor talán nem lenne okom az aggodalomra, de szinte csak a külsőség hajt. Ahogy sok folyadékot is a narancsbőr megelőzése miatt iszom, és már alig cigizem a ráncok és elszíneződött fogak veszélye miatt.

"Orvosi esetnek tekinthető az, aki legalább 15%-kal könnyebb, mint a legkisebb normális súlya. Az önéheztetéshez gyakran társul kényszeres tornázás is, fokozott félelem az elhízástól,a beteg testképe torzult, mások testét reálisan meg tudja ítélni, magát nem"

Igen, kicsit aggódom. Elméletben rendben van minden, a gyakorlat viszont mást mutat.