Az elmúlt néhány hétben gyakorlatilag azt sem tudtam mikor vagyok ébren és mikor álmodok. Olyan, mintha hónapok teltek volna el,közben pedig csak napokról,hetekről van szó.Az érzelmi mélység és magasság pontjain ugráltam,egyikről a másikra. Nagy kár,hogy nem vetettem minden gondolatomat,érzésemet,tettem virtuális papírra, mert lelki bugyraim igen széles skálája felszínre törhetett volna.
Volt új és régi, túlpörgés és hangos zokogás. Máshol alvás, majd rögtön utána mással randi. Felismerések hada. Allin játszmák,de az utolsó pillanatban a szívem zsetonjait mégis visszasöpörtem magam elé, megtartva csendben, elveszítve ezzel a nyerés lehetőségét is. Eszeveszett mámorboldogság, kegyetlen menekülés az asztal alá,hogy csak rám ne találjanak. Hetyke mosoly,szeretkezés,dugás.
Majd jött csütörtök és a nyugalom.Magától rám talált. Őrülten furcsa érzés volt újra találkozni vele.Nem remegtem,nem éreztem úgy,hogy kétszer annyi vér lüktet az ereimben,mint kellene, nem zokogtam,nem menekültem magam elől,és nem estem pánikba,hogy egy estét egyedül kell töltenem saját magammal otthon a négy fal között.
Kicsit aggódom,mert lehet ez a nyugalom csak egészen ma estig tartott.De a nem egész 4 órás alvás után majd kiderül meddig leltünk társra egymásban. És a napokban,vagy inkább a hét második felében pedig szépen lassan elkezdem csöpögtetni az elmúlt heteket. Legalább én is átgondolom újra.
És a héten még a születésnapom is lesz. Azt hittem lesz egy fiú,aki majd felköszönt, sőt,múlt héten még kicsit úgy látszott kettő is,de azt hiszem megint csak az össznépi barbieparty marad hétvégére.
És tessék kedden nagyon gondolni rám.Nagy rá az esély,hogy a főnököm a tettek mezejére kíván lépni aznap.Én nagyon remélem,hogy nem, de amiben viszont biztos vagyok,hogy ha akar is,nem fog célba érni nálam.Részletek hamarosan.
