Csak a karamellás milkára tudok gondolni,semmi másra.
Ma volt a 10milliószoros világnap,illetve egy 10mmilószoros világnap. És azt hiszem elég vidám napom volt. Egy új összeállításom volt rajtam,nagyon jól éreztem benne magam,dicsérték is.Sokat nevetgéltem egész nap,tettem a dolgom. F.m.-től megkérdeztem, hogy akkor ő most úgy filantrópiai szempontból ember barátilag szeret, vagy úgy,ahogy egy férfi egy nőt. Azt mondta, hogy nem úgy,ahogy mindenki mást, pedig ő ugye egy emberszerető típus, de ez az érzés nem olyan,ilyet senki iránt nem érez. Igen,ő úgy szeret,ahogy egy férfi egy nőt. Erre mondtam, hogy viszont neki akkor lehet nem is olyan jó a közelemben lenni, vagyis annyira lehet jó mint nem. Mondta, hogy pontosan,de hát mindig is ezt mondta. Még mindig az a karamellás milka...
Délután felhívott Izé. Az apukája 2 percre lakik tőlem,most is nála volt. Éppen indulnom kellett itthonról,pont elszívhattunk egy cigit. Felöltözve mentem már ki.És az ajtóm előtt a lépcsőházban szívtuk el. Első kérdése az volt mi van a munkatársammal. Mosolyogtam, és mondtam, hogy semmi igazából,mókázgatunk az irodában. Félszeg mosollyal kérdezte, hogy bent dugtok? Mondtam, hogy odáig még nem jutottunk el. Érdekelték a részletek. Majd megszidott, hogy de miért, és a családja,és ne csináljak már ilyet. Keressek egy olyat,akivel rendesen lehet. És már indult is volna a keze a ruhám alá. De mindig kiszabadultam az öleléséből. De,hogy akkor legalább csak egyszer hagy simogasson meg. Nem akartam, nem vágyom már rá. És mondtam,hogy ő meg csak azért akar látni, hogy megdugjon,nekem itt ne véleményezzen mást Most 2 perc huzavona után sikerült leállítani, és elindultunk. Kérdeztem miért nem a csaját fogdossa. "Hosszú".Mikor már harmadszorra mondta, hogy keressek egy rendes fiút. Akkor én is mondtam neki, hogy ő meg keressen egy rendes lányt. Ez is hosszú. Mielőtt elváltunk megölelgetett, és hogy ő majd a helyes útra terel. Barátnőmhöz mentem a hétvégén otthagyott cuccokért, lejárt könyvtári könyvekért összekötve mással is. A boltban vettem csokit chipset,tudtam,hogy még szükség lesz rá. Az úton észrevettem,hogy volt egy nem fogadott hívásom Izétől.Visszahívtam,nem vette fel.
Megérkeztem.Füstfelhőbe borultunk. És kibontódott a karamellés milka. Úristen,a mennyei élvezet. Sms Izétől. Hogy semmi extra,később vágy,holnap dumálunk. Nem értettem,de mindegy. Mi csak röhögtünk,és néha megrémített a váltakozó dimenzió. Izé hív. Hogy csak el akarta mondani,ő nem azért akar látni,hogy szexeljünk. Már megint mi van? Ki ne találja még ő is, hogy igazából szerelmes belém. Na jó,ő nem fogja :). Mikor érzékelte hangulatomat,kérdezte mit csinálunk így. Nevetés,még egy még egy, nagy nehezen elmondtam, hogy a kajákról beszéltünk eddig - és tényleg arról -, nevetés,nevetés.
Sok mindenre vágytam,de arra nem, hogy hazamenjek, nem tudtam elképzelni, hogy tényleg hazajutok,de meg tudom csinálni..Az utcán,ami a villamoshoz vezet,némi félelem és pánik érzetem lett. Sötétben,rajtam kívül senki az utcán, én meg sétálok a kis citromsárga kabátkámban, hát elrabolnak, megölnek. De szerencsére nem. Várni a villamosra,ami végtelennek tűnt. Villamos,emberek,úh. Persze végig fantáziáltam a szexről,konkrétan f.m.mel,előtte mindenképp hasonló állapotokat kell elérnünk,bár ez már szóba került tényleg vele. Várakozás a buszra,az még több idő,de itt is elrabolhatnak megölhetnek. Jön,felszállás. Mikor már az utcámban sétáltam egy bácsi ült a földön,valamit mozgatott a kezében ki-be,én egy pillangókésnek láttam,na mondom remek,de közel érve láttam,hogy csak egy pipa volt....Meg tudom csinálni,hazaérek. És megcsináltam,Azzal a lendülettel nyitottam a hűtőt,két túrórudi.Jó volt csak kicsit feküdni,nem tudtam elképzelni, hogy lemossam a sminkemet és levetkőzzem.De erre is képes voltam,előtte a biztonság kedvéért még egy túrórudit megettem.
Jaj és a legvicesebb. Ülök a kanapén a barátnőméknél, és a kutyája áltt a hasamon és mellkasomon. És ahogy kimondtam hangosan: rajtam áll egy kutya. Kész,röhögtünk, igaz csak icipici yorkie kutyus. Majd mikor utána felfedeztem, hogy a kutyuska tüzel,és kimondtam hangosan: rám menstruált a kutyád. Hát úristen.
Boldog 10milliószor nap volt. Csak úgy ennék még,sokat,mindent.