Hogy milyen egyedülálló lányként vasárnap este? Egy isteni jó futás után, melynek minden percét élveztem - és az én esetemben sok percről van szó - hajat mosni, és miközben a pakolás javítja kiszőkített fürtjeimet meztelenül leülhetek a fotelbe és bepötyöghetem életem egy újabb darabját. 

A mélypont. Régebben csak úgy tartottam teljesnek egy napot, hogy megéltem benne a mélység és magasságpontot. Mikor depresszív időszak kerített hatalmába, akkor csak azért imádkoztam, hogy könyörgöm, legyek már valahogy, inkább mélyen nagyon mélyen, de a semleges nihil állapotát képtelen vagyok elviselni. Azóta évek teltek el, realizálódtak az érzéseim és vágyaim, persze még mindig távol a valóban reálistól. Viszont a mélypont megélését még mindig fontosnak tartom. 

"A mélypont pedig ott van, ahol már semmi nem számít, ahol már nem ragaszkodsz ahhoz, amid van, mert akkor tudsz megtenni mindent." Biztosan nem létezik olyan ember, aki ne látta volna a Harcosok klubját....Aki esetleg még nem..

Az életemben több olyan időszak is volt, mikor egyszerre veszítettem el mindent. Az állásomat, a barátomat, és ezzel együtt az ideiglenes lakhelyemet is. Ekkor valóban úgy gondoltam, hogy már nem vehetnek el tőlem semmit, hiszen már semmi sincsen. Mélypont. Mindent megtehettem, hiszen már semmim sem maradt. A szívem darabokban, nincsen napi rutin, és átmenetileg befogadnak valahova. Amíg valaki ragaszkodik csak egyetlen egy kis darabhoz is, addig nem fogja ezt átélni, és továbblépni is ugyanilyen kis darabokban fog. Míg, aki vállalja a mélypontot, az utána százszorosan képes megélni mindent. Néhány hónappal ezelőtt már tudatosan "allint" mondtam. Odadobtam mindenem a kártyaasztal közepére. És két hónappal később magam elé söpörtem mindent, de nem a régi zsetonokat, hanem újakat. 

Múlt hétvégén a saját személyiségem mélypontján találtam magam. Ez nem tudatos volt, csupán ott ébredtem másnap. Napokig cipeltem ennek súlyát, és még egyre mélyebbre ástam magam. Mikor már úgy éreztem elég volt, újra felszínre törtem és terveket szőttem. Egy ilyen fonál ez a blogoldal is, melyet egészen az út végéig szőni fogok.

Aki nem képes megélni a mélypontot, az soha nem fog a magasba repülni, és hogyan lehet úgy élni, hogy még egyszer sem érezted a saját szárnyaid csapkodását?