Már csak kb 100 méter választ el az áhított köridőtől, kicsit csalódott is voltam tegnap, szinte biztos voltam benne, hogy meglesz. Persze azt is értékelnem kell, hogy a tavalyi teljesítményemhez képest - bár azt ne is nevezzük teljesítménynek,inkább valaminek - 11 percet javultam. De akkor is.. :( Hazafelé sétálva azon gondolkoztam, hogy vajon mi értelme az életnek, ha megvonunk magunktól minden jót. Nem eszünk jókat, nehogy elhízzunk, nem fekszünk le azzal,akivel szeretnénk,mert az erkölcstelen viselkedés, a drog illegális stb stb. Az élet olyan rövid, mi meg nem is élvezzük igazán - és most ne menjünk bele a buddhizmus tanaiba -
Majd akkor eszem nagy szép hatalmas édes óriási tömény süteményt, ha megvan az új csúcsidő. Így telnek a heteim. Hétfő óta ellenállhatatlan vágyat érzek a tejcsokoládéval bevont földimogyoró iránt, ami a pénztárnál van. Minden reggel hosszasan szemezek vele,de természetesen nem kerül a kosaramba. De ma rájöttem, hogy én fogyni már egyáltalán nem szeretnék, viszont ha heti 5x sportolok és mellette még továbbra is megvonásokkal élek, akkor lehet továbbra is dkg-kal kevesebb leszek. A combon ugyan soha nem is ért össze, de mostani állapotát tekintve valószínűleg sokáig nem is fog, a hasam továbbra is háj nélküli éli mindennapjait. Hát mi lenne ha.... és azzal a lendülettel rohantam is a boltba és betettem azt a csokis földimogyorót a kosárba, melynek már a csomagolásán is látszik, hogy csodálatos falatkákat takar. Ahogy visszaértem az irodába már téptem is fel, és egymás után tömtem magamba őket. Ha nem gyakorlok egy kis önfegyelmet, már üres lenne a zacskó. Visszatért a régi érzés, ami egyben félelmet is kelt bennem, lehet újra édességfüggő leszek, és csak egymás után teszem a számba a finomabbnál finomabb cukorbombákat nap mint nap. Tegnap egy RedBullt engedélyeztem magamnak, és hipp hopp egy ma is bekerült a kosaramba, pedig 1. nem használ 2. szörnyen szörnyen egészségtelen.
A kísértéstől csak úgy szabadulhatunk meg, ha engedünk neki, de azt hiszem hosszú távon jobb döntés elnyomni őket.