Az elmúlt néhány nap olyan mintha meg sem történt volna. Próbálok visszaemlékezni és filmkockák jutnak eszembe. Nem történt semmi és mégis annyi minden, elvesztem az eseményekben. Ismételten elpusztított a szexuális vágy, lehet most még jobban elsodródtam vele mint néhánnyal héttel ezelőtt. Visszatért szabadságáról az egyik kollégám, akivel flörtölésünk még inkább előtérbe került, néhány méter távolságból küldözgetünk üzeneteket egymásnak, vagy éppen késő este. Bókáradat egész nap. Valamint ő az, aki nevetve tudja mondani, hogy "őrült vagy", mert az irodában ő ismeri ezt az oldalamat. Már már kezd függőség kialakulni, szokatlan ha úgy telik el sok sok perc, hogy nem jelenik meg, vagy éppen nem villog a telefonom kijelzője. - még nincs 1 órája,hogy elváltak útjaink és már furcsa - És milyen véletlen, hogy éppen ő is a vágytól való haldoklás állapotában van, de egy rossz házassággal és 1,5 éves kislánnyal az oldalán...A flört biztosan csak flört marad, de nem azért mert ilyen "kellékei"vannak, hanem mert ez csak ezen a szinten működhet jól. Ha annyira vonzana szexuálisan, akkor már biztosan léptem volna valamit az ügyben finoman és nőiesen. Szabadsága alatt kénytelen voltam más munkatársamat kijelölni a "napi kedveskedés" pozícióra, és tetette/teszi is a dolgát szépen rendesen. De a kevesebb néha több... tudom, képtelenség nekem megfelelni. És a főnököm szemében is "lájk ember" vagyok azt hiszem. Néha már már érzem a Királylány effektust Így telnek a hétköznap nappalok, a munka mellett a nőiességemet is megélem, ezen a héten pedig kiváltképpen. Vannak olyan napok, mikor a kisugárzásom és a személyiségem mágnesként funkcionál.
A heti jelentéktelen fiúesemények: a minden partyban jelenlévő srác elhívott egy "édes délutánra", a nekem tetsző fiú barátja randira hívott hétfő estére, az ételszállító futár srác rám talált facebookon, és még a postás is úgy érezte nekem élménybeszámolót tarthat, és az én névre szóló levelemet külön kezeli.
Péntek délután. Próbálok visszaemlékezni mi történt velem hétfő óta, és úgy érzem mintha hónapok teltek volna el azóta. Ha most lefeküdnék, szerintem vasárnap estig fel sem ébrednék. De nem lehet. Rendet kell tenni a fejemben, ki kell találnom hogyan lehetek a lehető leghatékonyabb, az egyik projektem elképzelésemet ma estig kell leadnom, és csak a felét sikerült megcsinálnom még, ma találtam egy új kihívást szakmai téren, szereztem be új olvasmányokat úgy,hogy még a régieket sem lapoztam fel, már nem veszem olyan szigorúan a testem tökéletesítését, ápolnom kell a szociális hálómat. Majdnem elfelejtettem, hamarosan kezdem az autós iskolát, és újból megyek írásbeli nyelvvizsgára.Fel kell építenem a napjaimat, ha kell percre pontosan, különben elveszem. A hétvége ebben hivatott segíteni. Viszont, mivel az én csodálatos és általam legjobban szeretett emberrel leszek a hétvégén, az öcsémmel, ezért máris gyakorlati problémával szembesülök. Olyan ritkán látom és annyira szeretem...
Jövő héten pedig Fasion Stars bemutató és Glamour Stiletto run :) ui: és a blogomnak is új külsőt kellene adnom, ugyan a témához teljesen illik, de nem engem tükröz.