Köszönöm a szurkolóknak, de erre többet nem lesz szükség, illetve biztosan lesz, de nem ennél a sztorinál. Viszont az ujjakat kéretik keresztezni újra, vagy tovább, hogy megoldódjon ez az ügy. Ennyi bevezető után elárulom mi történt itt.
Délelőtt elkezdtem már írni, de után történt valami, ami teljesen más megvilágításba helyezte a történetet. Ott hagytam abba, hogy "lehet látogatóm lesz" Így is váltunk el egymástól. Céges szülinapozás volt csütörtökön, de nekem előbb el kellett jönnöm, sőt nagyon korán. Este viszont előbb haza is értem, így megírtam, hogy a tervezett 10 óra helyett már 9 is jó lehet. 3 óra telt el reakció nélkül. Ekkor eldöntöttem, hogy történhet bármi, én biztosan nem nyitok ajtót. 10 óra előtt csörgött a telefonom, a hangját is alig ismertem meg, ekkor már tudtam, az alkoholszint az egekben járhat. A találkozunk-e kérdésre határozott nem-mel feleltem. És más közös kollégánk is jelen volt a kérdésénél, még idegesebb lettem. 10 perccel később újabb hívást kaptam. Azt mondta bajban van, mert teljesen készen van. Közöltem, hogy én ezen nem tudok segíteni, szépen menjen be valami szórakozóhelyre, vagy menjen haza. Utána azért tépelődtem magamban egy kicsit, hogy lehet tényleg szívtelen vagyok, és a bajban nem nyújtok segítséget. Lehet mondanom kellett volna, hogy jöjjön át, belöktem volna a zuhany alá akár ruhástól, lenyomtam volna a torkán egy csomó vizet, valamivel megetetem, és lefektetem aludni. De hagytam, hogy a sértett énem domináljon.
Mivel nem tudtam teljesen részt venni az ünneplésben, ezért nekem az volt a büntetésem, hogy be kellett mennem dolgozni, a többieknek nem. Így szinte teljesen egyedül voltam. Az alkohol szag elárasztott mindent, a szemét mennyiség, és maradványok is árulkodtak, mi történhetett itt az este.... a nap folyamán beesett 1-2 résztvevő, elmesélték milyen "szolid" hangulat uralkodott. Ahogy megnyitottam az e-mail fiókom egy éjszaka kapott levelet találtam. Ő írta, hogy nagyot csalódott bennem, szereti a feleségét, keressek mást szórakozni, riherongy ribanc és hasonló jelzők, és mondatok. A könnycsatornáim telítődtek. És egyáltalán nem értettem,mégis mi van? Okosan, csak annyit írtam vissza -és ennek még jelentősége lesz -, hogy józanul is olvassa át a mondatait, de abban sem vagyok biztos, hogy ő írta. ez utóbbi feltételezésemet arra alapoztam, hogy este 10-kor még gyakorlatilag kommunikáció képtelen volt, éjszaka 1-re meg már képes összetenni értelmes mondatokat írásban, valamint a levél stílusa, nyelvezete is szokatlan volt. Néhány perccel később rá is írtam, hogy ha nem kér bocsánatot, akkor alig fogom várni, hogy tényleg áthelyezzék. Úgy látszik sikerült megfogadnom, hogy előbb gondolkozzak, és csak utána cselekedjek. Így csak gondolatban gyártottam mindenféle érveket, válaszokat, bántalmakat. A Facebookot csekkolva, pedig szembesültem vele, hogy éjszaka egy ismeretlen lány "megbökött". Ennek nem tulajdonítanék jelentőséget, de mivel történetesen f.m. az egyetlen közös ismerősünk, így azért kezdett érdekessé válni. Megint óriási nagy szerencse, hogy ennek a személynek nem kehetett üzenetet írni, mert megkérdeztem volna, hogy mégis mi ez? 2-3 óra múlva kaptam azt a választ, hogy nem ő írta a levelet,a többit majd később. Ekkor még mindig csak azon aggódtam, hogy ittasan másoknak vajon mit mesélhetett...
Délután csörgött a telefonom. Ekkor tudtam meg, hogy a levelet a feleségétől kaptam. A nagy napszemüvegem szerencsére sokat takart az arcomból, így az utca emberének nem volt látható a döbbenetem. Megnézte az e-mailjeit, vélhetőleg elolvasta a levelezéseinket, hála istennek ott semmi durva nem található azt hiszem, így született a "ribanc levél" f.m. nevében. Azóta pokol van náluk otthon. Rövid beszélgetés volt, így egy csomó dolgot nem tudtam meg, csak ezt a tényt. Miután letettük a telefont, ismét telítődtek a könnycsatornáim és pusztító szégyenérzetem támadt. Én beszennyeztem egy család életét. Oké, hogy én csak katalizátor voltam/vagyok a történetben, de ettől függetlenül sósavként marta a lelkemet. Még 1-2 üzenetet váltottunk a nap folyamán, borzalmas náluk a légkör otthon, elviselhetetlen. F.m. így is szörnyű lelki állapotban van, és még ez is hozzá, és a feleség azt tudja nyilván, hogy egy helyen dolgozunk. Én egy átok vagyok.
Megvan a túlzott női szerepem első áldozata.
