Anyukám és a nővérem is lelkes támogatója a karácsonyi adománygyűjtésnek. A városban sok gyerek csak az összegyűjtött tárgyakat kapja ajándékba. A nővérem természetesen már az én szobámat és szemrevételezte ilyen szempontból. Könnyű dolga van, hiszen kincses bánya. Nemrég az egyik ismerősöm mondta, hogy ő minden régi kis dísztárgyat ki szokott dobálni, hiszen csak helyet foglal. Én a másik véglet vagyok. Mindent elteszek, mindent gyűjtök. Így van az, hogy a 6. születésnapomra kapott nagy plüss elefánt is még mindig a szobám lakója, vagy egy Coca cola küveg, hiszen azt is hozta nekem valaki, mert egy időben megőrültem a kisüveges kóláért. Azt hiszem karácsonyig részletezhetném a polcon roskadozó tárgyak névsorát. Most én is tartottam egy szemlét, hiszen adományozni jó dolog. Mégis olyan furcsa, hogy egy díszdobozos marcipán rózsán is elgondolkozom. Még régen kaptam Izétől,mert egy hajnalon nagyon későn ért haza. Vagy egy Dominikáról kapott kagyló karkötő, egy vásárból kapott virágos hajcsat, 14 évesen a Sziget fesztiválon vásárolt tarisznya.Fogom én használni ezeket? Nem. Van értelme emlékeket őrizgetni?Nincsen. Így ezek is bekerültek a zacskóba. Egy kislánynak, aki rossz körülmények között él, nagy örömöt jelenthetnek még ezek a tárgyak is. Ahogy a régi hajvasalóm is, amit anyukámék nagy lelkesedéssel vásároltak nekem, pont karácsonyra. De persze az én elégedetlenségem mást kívánt, és nem sokkal később megvettem magamnak a kerámia bevonatú hajvasalót.

Igazából azt hiszem az egész szobám tárgyait el lehetne ajándékozni. Felesleges ragaszkodni a régihez. Az új életemnek megvannak már az új tárgyai.. És ha egyszer lesz egy saját lakásom - majd valamilyen csoda folytán -, akkor sem a gyerekkorom emlékeivel fogom felruházni.

Ti is ragaszkodtok a kacatokhoz?