A tegnapi irodalmi éhségem ma sem csillapodott, és hangulatában sem változott. Így jutott eszembe középiskolás korom egyik legmeghatározóbb verse: Edgar Allan Poe: A holló

Gyakorlatilag olvasnom sem kellett, hiszen a szavak automatikusan eszembe jutottak, annyit olvastam régen. Utolsó évben tagja voltam az iskolai dráma csoportnak. Vizsgaelőadásként ezt a verset szerettem volna előadni. Így utólag visszagondolva nem is értem hogyan gondolhattam, hogy képes vagyok rá. Azt hiszem most értettem meg az egész verset.

És a Poe-hangulat még inkább magával ragadott, így most az ő novellái nyomában járok, és a hétvégi tervben benne van A holló című film is.

Egyelőre úgy érzem partymentes hétvége elé nézek :) De az igazihoz vezető út előtt a saját magamhoz vezető ösvényeken kell végigmennem.