A Rossmannban sétálgatva, hiszen céltudatosan megyek be egy darab valamiért, majd azon kapom magam, hogy de biztosan szükségem lesz majd erre a szemhéjfestékre meg arra a fülbevalóra is,és még stb stb, szóval ezért sétálgatva, fedeztem fel, hogy az egyik kozmetikai cég piacra dobott egy Cherry Blossom Girl kollekciót. Úgy reménykedek benne, hogy van még valaki, akinek e szavak hallatán ugyanaz jut eszébe mint nekem. - Ugye van? -
Hát persze, hogy ez:
És hiába színes dekorkozmetikumokról van szó, nem tudtam színkavalkádként tekinteni rá. Mert eszembe jutott a szám és a klip hangulata, alig vártam, hogy hazaérjek és meghallgassam. Egyébként érdekes, mert a saját diszharmóniámat idézi fel.
A nővérem névnapjára egy numerológiai elemzést kapott tőlem. Teljesen megnyugodott, mert bebizonyosodott, hogy jó helyen és jó úton van. Én is elmegyek. Születési dátum és név alapján készítik el az elemzést. Én nagyon szeretem mindkettőt. A születési dátumom teljes mértékben kielégíti a páratlan szám függésemet, és még egy nagyon jeles ünnepnapon is van. A nevemben az alliteráción kívül szeretem a csengését, ,szeretem kimondani. Így kíváncsi vagyok, bár mint az auraelemzés esetében, szerintem túl nagy meglepetések itt sem fognak érni.
A zene hatásaként azt hiszem cseresznyevirág színbe öltöztetem az orcámat.