Azt hiszem egyre jobban élvezem a nyugis vasárnapokat. Normális mennyiségű alvás után már délelőtt felkelek-ez nagy szó -.Zuhanyzás után mikor tükörbe néztem, egyszerűen csodálatosnak láttam magam. Nálam előfordul, hogy ébredés után, smink nélkül szebbnek látom magam, mint festékkel az arcomon,pedig viszonylag ügyesen "festek" És ez nagyszerű érzés. Reggeli, és az utána következő kávét ágyban fogyaszthatom el miközben ezeket a sorokat pötyögöm. És még előttem az egész nap. Megyek is két design vásárt meglátogatni.
Este felhívott a volt barátom, akinek inenntől kezdve csak az "izé" lesz a neve tényleg. Trécseltünk erről arról, beszélgetéseink fókuszában a jövő heti nyelvvizsga áll egy ideje, és persze hogy egy helyre lettünk beosztva, hát miért is ne. Egyébként nem tudom mennyire normális dolog, hogy egy-egy beszélgetés alkalmával én mindent elmesélek neki. Így az f.m. sztori előzményeiről is tudott, rá is kérdezett, így megosztottam vele a legújabb fejleményeket. És hogy még egy apró részletet megemlítsek, péntek délután, mikor f.m. elmondta nekem telefonon, hogy kitől is kaptam a levelet, akkor abban a pillanatban épp izé haladt el mellettem kocsival, ő nem vett észre.
Hajnalban kaptam izétől egy smst,érdeklődve, hogy alszom e már, amire nem ébredtem fel, utána hívott is,de kinyomtam. Nem akartam vele talákozni. Hétvégi énem nyugodt és teljesen visszafogott volt ennek a hétnek a végén.
És a tökéletes vasárnapi hangulatért, bár a dalszöveg nem teljesen tipikus vasárnapi hangulat,de akkor is, a cím legalább igen :)
Ui: f.m.-mel nem tudom mi van, péntek délután óta nem adott életjelet. Tegnap este már ráírtam, de egyelőre semmi reakció. Nem tudom, hogy most jót jelent, vagy inkább rosszat...