Az el nem táncolt tánc. Ez a gondolat járt a fejemben egész nap. Ebből következett az el nem csókolt csók. Melankolikus nap volt a mai. Miután kiléptem a munkahelyem ajtaján viszont hirtelen tettvágy fogott el. Menni, csinálni. Amikor hirtelen mindent akarok és persze azonnal.Nem terveztem, de csak betértem két ruhaboltba. Egy bézs színű maxi kardigánt 990 forintért nem lehet ott hagyni. Nagyobb mint én,de már látom rajta az övnek a helyét és persze mindent látok már hozzá. Egyébként nagyon jó érzés, amikor belépek egy boltba és az eladó dicséri meg a nem náluk vásárolt ruhát. Mondjuk a rózsaszín tüllszoknyám a rózsaszín tollfülbevalóval páratlan párosítás tény és való.Ahogy hazaértem rögtön éreztem, hogy 1. nem tudok itthon maradni 2. éhes vagyok. Akkor össze kell kötnöm a kettőt. És ahogy jártam az utcákat a valami után,amit kívántam, de nem tudtam mi az azon gondolkoztam hol lehet Budapesten egy olyan hely, ami kiérdemelhetné a kis "elvarázsolt hely" nevet. Egy forgalmas főúton egy épület, amibe ha belépek elkap az a hangulat, vagy pedig egy olyan vendéglátóipari egység, ami ugyan belváros vagy belváros közeli mégis egy eldugott kis helyiség elvarázsolt hangulattal, egy félreeső zsákutcában, egy icipici keresztutcában, lépcsőkön akadályokon át nyílik az udvar. Dizájn és hangulat. Hol van ilyen? Ami még nem kultúrsznob hely, vagy ha mégis, akkor teljesen pozitív értelemben. Még/már nem ismeri mindenki.
Meg kell találnom a saját kis eldugott bűvös helyemet, ahová betérhetek. Így maradt a beköltözés óta kinézett cukrászda, és a cukormérgezés. Ugyan nem történt még csúcsidő, de most már tudom, hogy utána nem ebben a cukrászdában kell ünnepelnem.
