Nagy levegő, kifúj. Mi történt itt az este. Csak valamit odaadtam a volt barátomnak, 2 perc. 1,5 órával később újra hív, megmutatom e az új lakást. NEM. Megbeszéltük, hogy csak utcán sok ember előtt találkozunk, különben mindig rossz vége lesz. Így is történt, az utcán cigiztünk. Próbáltam elmesélni az elmúlt 1,5 hónapot mióta nem láttuk egymást. Ismer. Pontosan érezte, hogy mennyi szexuálisan felgyülemlett vágy van bennem. És nekem annyira jó volt megölelni valakit. Felnézett a házra. Mondtam, hogy egyébként szívesen megmutatnám a lakást, de tudom, hogy nem lehet. Megígérte, hogy megpróbálja, nem lesz szexuális próbálkozás. Felmentünk. Mire a fürdőszobához ért én már az ajtón kívül vártam. Elbúcsúztunk, elment. Felkavart, határozottan, pedig azt hittem az csak akkor történhet meg ha a testünk egyesül. Leültem az ágyra, és már csörgött a telefon. Éreztem, hogy mennyire félsz,de nincs mitől...... tényleg jobb ha egy vadidegennel fekszel le? Beleharaptam az ajkamba. Igen, félek, hogy felzaklat, nem akarom. "Ez már megint egy visszalépés lenne.Az elmúlt 4 évben kihoztuk a maximumot mind kapcsolatilag mind szexuálisan." Visszasétálok, gyere le. Fejemet az ölembe hajtottam és a telefont még mindig a fülemnél tartottam hiába volt néma már a vonal. Így teltek el hosszú másodpercek. Lementem, visszaengedtem. Mikor újra a lakásba értünk határozott félelmet éreztem, lelassultak a mozdulataim is. A ruháim nem sokáig maradtak rajtam, de most először teljesen más volt. Azt hiszem érzelemmentes. És nem úgy, mikor egy idegennel, és nem is úgy mikor egy ismerősössel. Ez valami teljesen más. Valakivel, aki régen nagyon sokat jelentett, de ma már nem. Nem is csókolóztunk egyáltalán. Azt hiszem ilyen még életemben nem fordult elő. A csók az legalább annyira fontos mint maga a szexuális aktus. A kettő megléte nélkülözhetetlen. És ez már csak így utólag tűnt fel. Ő továbbra is azt állítja, hogy mi képtelenek vagyunk érzelemmentes együttlétre. 1,5 hónappal ezelőtt is teljesen másfajta éjszakát töltöttünk együtt, ott részemről mindenféle érzelmet megéltem azalatt a néhány óra alatt, és utána úgy aludtunk összebújva együtt ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Most fél percet töltöttünk el nyugalmi pozícióban. Más, teljesen más. Ki is töltöttem egy pohár bort, míg a búcsú-cigi -üstjébe takaróztunk. Így, hogy megtörtént, nem kavart fel érzelmileg. Mikor még az utcán ért hozzám, vágytam rá. De így, hogy meg is kaptam ,már nem. És miközben már hazafelé tartott, felhívott, hogy szép álmokat kívánjon, ez is szokatlan gesztus. És csak ebben a percben jutott eszembe, hogy már csak a testemet dicsérte. Már nem voltam az "édes kis babácska" már nem voltam a "pirinyó édesem" már semmi nem voltam. Test voltam. Ahogy ő is nekem. Csak a felszínen jártunk, a mélység már elkerült minket. Most, több mint 2 évvel a szakítás után eljutottunk idáig. Azt már meg sem kérdeztem, hogy megvan e még a barátnője, valamilyen szinten biztosan, és nem érdekel. Fogunk még találkozni, de azt hiszem az érzelmi fejezet végre a végéhez ért. De egyszer felfedem az Izé-akta elmúlt négy évét.
Ez a szeptember minden egyes lehulló falevéllel egy újdonságot fúj felém.
