Éjszaka a szórakozóhelyre menet valaki rám köszönt. Visszafordultam, és Izé egyik legjobb barátja volt az. Váltottunk néhány szót, majd rám nézett és ezt mondta: én csak annyit mondok, hogy Urimiuri, Óh,mondom, tudom, már rajta van a listámon és szeretném megnézni magamnak. Rázta a fejét, hogy nem így gondolja, hanem ma este ott van valaki. Közöltem, hogy nem beszélünk egymással. És ekkor jött számomra az érdekes rész. Azt állította, hogy tudja, és azt is tudja, hogy "kibasztam" a cipőjét a lakás elé, "nagyon kemény vagy, nagyon jól csinálod", de hogy Izé "epekedve várja" a hívásomat. Ezután elköszöntünk. Nem értem teljesen. Biztos voltam benne, hogy nem beszél rólam senkinek, de igazából teljesen mindegy, mivel még mindig nem akarok beszélni vele.
Egyébként már éjfél előtt hatalmas sor állt a Trafiq előtt, be sem álltunk a sorba, hanem átmentünk máshova, trance buliba. És pont erre volt szükségem. Senki nem azt nézte, hogy miben vagyok,mit csinálok, mindenki csak élvezte a zenét. Én is önfeledtem tudtam táncolni. Egyébként is magamhoz képest diszkrét öltözetet választottam, de tetszett. És gond nélkül el tudtam hagyni a helyet már 3-kor, pedig én vagyok az egyik legnagyobb zárásig maradó arc.
Hazudhatnék, de nem szoktam, és a saját naplómnak hazudni az egyik legnagyobb ostobaság lenne egyébként is, kicsit felkavart ez az Izé news.