Számomra a havi 1 hétvégi látogatás az ideális. Erre mindig rájövök. Persze az öcsém mindig hiányzik,vele több időt is töltenék természetesen. A mai ebédnél megkérdeztem apukámat, hogy létezik-e olyan dolog,amit ő kedvel,szeret vagy csak tetszik neki. És ha van ilyen, akkor mi lenne, ha erről beszélne, és nem mindig az állandó és végeláthatatlan kritikáról legyen szó bármiről. Anyukámat is folyamatosan leszólja, és szerintem apukám nem is tudja, hogy én tudok az ő féltékenység szülte elméleteiről. Az öcsémre mindig rászólnak mindenért. Még akkor is, ha nem is csinál semmit. Ő egyébként sokat unatkozik, és akkor felveszi azt a stílust,amivel bizony engem is kikészít. Még tegnap megbeszéltük, hogy ma este együtt nézünk meg valamit animációs filmet a szobájában, és közben melegszendvics partyt tartunk. Délután az Alkonyat IV. részét kezdtük el nézni - én elhiszem, hogy ez könyvben jó lehet,de szerintem filmben nagyon gyenge, a karakterek,a túlemocionáltság,mindenki szerelmes Bellába stb.stb- ,majd egy mini rokonlátogatás után folytattuk volna, de neki már ahhoz sem volt kedve. Kigyűjtöttem az évben megjelent animációs filmeket,de persze egyik sem tetszett neki. Ekkor kisebb szóváltás után magára hagytam. Ekkor kezdtem el írni ezt a bejegyzést. Eddig nem is gondoltam rá, hogy elérhető ilyen lista, de ahogy böngésztem, találtam számomra érdekeseket is, ilyen pl a Babaház, vagy a Holdfény királyság, de még nem néztem át tüzetesen a felhozatalt. És megint eszembe jutott, hogy miért nem nézek filmeket? és a szokásos klasszikus kérdés: miért nem olvasok? Egyszerűen képtelen vagyok lekötni magam bármivel is.
Miközben pötyögtem ezeket a szavakat, az öcsém felhívott - én az emeleten, ő lent -, hogy menjek már le. Még egyszer megkértem, hogy nézzük meg, hátha mégis tetszik neki valami. És találtunk.Letöltés közben megejtettük a melegszendvics partyt, utána még sakkoztunk is. Majd feljöttünk a szobámba és megnéztük a ParaNorman-t. Így a vele való viszonyunk rendeződött mára. Úgy szeretem, ha közel vagyunk egymáshoz, néha megfogom a kezét, nevetgélünk.
Az élet fája című filmben az anya képviseli a jóságot, az apa a rosszat gyakorlatilag. Valahogy nálunk is így van. Anyukám a kedves, önzetlen,mindenki kedveli. Az ő feladata egész életében a háztartás és a gyerekek nevelése volt. Engem mindig meleg ételt várt az iskolából hazaérve. De mellette a világfájdalom őt is átjárja. Tipikus példája a pohár féli üres helyzetre. Apukámnak semmi és senki nem lehet elég jó saját magán kívül. Évtizedeken át hajnalban, szinte még éjszaka kel este ér haza, rengeteget dolgozik, mellette maszek munkát is vállal, amennyit csak lehet. Soha nem örült, ha gyerekkorunkban hozzánk jött át valaki, mindenkivel volt valami baja.A kormány szidalmazása a hobbija.
Valahogy úgy alakult az életem, hogy nem beszélgetek velük igazából. A klasszikus "mi volt az iskolában?" kérdésre a klasszikus "semmi" volt a válasz. És ez gyakorlatilag ennyiben ki is merült. Ezen az elköltözésem sem változtatott. Mikor hazajövök a klasszikus kérdésre a klasszikus semmi különös a válaszom. Nem mesélek semmit. Sem munkahelyről,sem magánéletről. Anyukám fel szokott hívni,de apukámmal nem szoktunk telefonon beszélni. Múlt héten mikor anyukám felhívott néhány perc után megkérdezte, hogy ittam-e. Ez a szomorú, hogy ha kicsit többet beszélek, felismerhető, hogy alkohol hatása alatt állok. A múltkorában nem tudtam aludni éjszakánként. Egyik éjjel attól féltem, mi van, ha apukám meghal. F.m.mel beszéltünk erről néhány szót, és mondtam, hogy mi már szerintem legalább 20 éve nem mondtuk egymásnak a bűvös szót, hogy Szeretlek. Nem csak velem. A szüleim sem egymásnak, ők sem nekünk, mi sem nekik. 14 évesen öngyilkossági kísérlettel játszadoztam. Igazából nem tudom megmagyarázni miért. Bent ültem a kis kétajtós szekrényemben és vagdostam a kezemet a késsel, nyilván nem mertem megtenni. Anyukám egyszer meglátta a sebeket, és megkérdezte mi bajom is van nekem az élettel, ebből látszik, hogy milyen kis éretlen vagyok. Azt hiszem ezt soha nem fogom elfelejteni, még akkor sem, ha alapvetően igaza volt.
Mint minden család életét, a miénket is befolyásolta a pénz megléte vagy hiánya. Kiskoromban mindig azt mondtam, hogy mi közepesek vagyunk. Aztán volt egy időszak, mikor több pénzünk volt, utána egy időszak, mikor voltak nagyon nehéz hónapok. És nyilvánvalóan a pénztelenséghez a veszekedés és az idegesség még inkább hozzátartozik. Nagyon vártam már, hogy önálló legyek, és mindent saját magam alakítsak, érettségi után le is váltam. Mostanában az anyagi bizonytalanság nem jellemző a családomnál szerencsére, így nem is lenne ok a feszült hangulatra. De sokszor mégis jelen van.
Az érzelmi zárkózottság egyértelműen innen eredeztethető. Mint ahogy az is, hogy mindenre van egy iróniával átszőtt megjegyzésem, vagy mindenen egy-egy humoros mondattal próbálok túllépni.
És ez nem egy szülő-ellenes poszt. Másoknak ennél sokkal sokkal rosszabb sorsuk volt/van. De időnként érdemes ezekkel szembe nézni, hiszen mindent csak nyomkodunk le a tudatalattinkba, és nem is tudjuk, hogy mi mindenre hatással vannak az ott lévő dolgok. Én viszonylag sok dologgal tisztában vagyok, de egyedül képtelen vagyok megoldani. Most is, mint mindig már évek óta, ugyanoda lyukadok ki: kell nekem egy terapeuta.
