Tegnap újra visszatértem munkaföldre. Borzalmas volt. Nagyon nagyon nem éreztem jól magam, még a fizikai rosszullét is társul választott. A főnökömmel teljesen közömbös vagyok, nem reagálok, csak ha konkrétan válaszolnom kell,nem vigyorgok, nem adom a stílusom. Kérdezte mi bajom van, de biztosítottam róla, hogy semmi. Nem tartottam jó ötletnek elmondani, hogy csalódtam benne, hiszen még a saját tulajdonos társát is rosszabb színű tintával rajzolná le, csak mert úgy érzi az ő felségterületére tévedt. Inaktivitásom és az egyéb tényezők hatására ma már csak a titkárnő neve hangzott el a szájából,azt hiszem az én csillagom leáldozóban van.
Ma már elkerülhetetlen volt, hogy megbeszéljek néhány ügyet azzal a munkatársammal, aki a karácsonyi céges ebédemet is elrontotta az utálkozó megjegyzésével. És láss csodát, segítőkész volt, kedves, biztos jó napja volt.
Újfiú eltűnt. Sem tegnap sem ma nem jelentkezett. Ezzel azt hiszem eldőlt ez a történet. Eredendően, ha holnap mondjuk írna, visszaírnám, hogy mivel 2 napig nem mutatott életjelet, ezért felejtsük el, hogy valaha is találkozunk. De lehetséges, hogy pont ebben kell változnom. Hiszen Mózes kőtábláján nem szerepel ilyen intelem, csak az én fejemben él ennyire röghöz kötötten hogyan is képzelem el az udvarlást. De nem tudom nem elfelejteni azt a tényt, hogy ha valaki akar valakitől valamit, akkor nincs 2 nap szünet. Persze az is lehet, hogy rálelt a blogra valamilyen csoda folytán, és már tudja, hogy a "szerencsétlen"jelzővel is elláttam :) Vagy nem kellek neki eléggé, ez is egy opció :)
