Az alvás nélküli magas óraszám az őrület szélére sodor, a reggeleimet pedig úgy kell elképzelni, hogy körülbelül akkor sikerül elhagynom az ágyat, mikor már indulnom kellene, mert még mindig az az újabb 3 perc....melynek eredményeképp körülbelül 10 perc alatt kell eljutnom az ágytól a bejárati ajtón kívülre. Mikor kilépek az utcára, a nagy fekete napszemüvegem elengedhetetlen társként velem tart minden reggel. A fülemben lüktető ritmus hasonló lépteket kíván tőlem is, "meg tudom csinálni, elérem a villamost" Amennyiben nem sikerül, akkor "meg tudom csinálni, csak 5 percet kések", és természetesen ez az időintervallum képes kitolódni. A mai állapotom már dupla eszpresszó kávéért kiáltott, persze szigorúan csak a reggeli után. A beérkezésem és a koffeinbevitel közti időben éreztem egyébként, hogy önmagam vagyok teljesen. Minden egyes gondolatfoszlány elhagyta a számat függetlenül attól, hogy kötődnek e egymáshoz. A sminkelés tökéletessé tette a megjelenésemet, egyébként a mai szettem annyira csodálatos volt, hogy mindenképp street fasion budapest bejegyzést érdemelt volna. Mindig azt mondtam, hogy engem igazából nem a divat érdekel, nem megszállottként követem, a stílusban hiszek nem a divatban. Az idei szezonról is csak annyit tudok, hogy "ősz New Yorkbban" vagyis amerikai zászló őrület lesz/van, illetve, hogy a vállak megint előtérbe kerülnek, és ezen belül a szegecsek és a vállak találkozása káprázatos vállmegoldásokat eredményez- természetesen láttam már ebben a témában fantasztikus költeményeket, és az én stílusomhoz teljes mértékben illeszkedik -. Vagy hogy külön stílusként van jelen a Femme fatale, bár számomra nem a testhez simuló szűk hosszabb ceruzaszoknya és szűk blúz köthető hozzá, sőt ez nem öltözködési stílus. Egy fényképen lehet ilyen hangulatot teremteni, szigorúan fekete fehér fényképet tudok elképzelni hozzá. De a Femme fatale kifejezés nekem kisugárzással párosul, mármint nem az én személyemnél, hanem az én gondolataimban.
Egyre jobban úgy érzem fashionista kezdek lenni. Már egyre több weboldalt nézek, blogot olvasok, néha csak bemegyek egy-egy boltba, hogy felmérjem a kínálatot- egyébként ennek eredményeképpen tudtam megmondani ma a barátnőmnek, hol lehet azt venni amit szeretne, és mindezt fél áron, így ő teljesen boldog volt, számára 2 perc befektetett idő és energia 100% sikerrel - És ezenkívül például pont ugyanennek a barátnőmnek mutattam a hétvégén egy új "hajtrükköt", ma meg egy másikat...A legutóbbi szakdolgozatomat az öltözködés mint imázsbefolyásoló tényező témakörben írtam. És ez a dolgozat számomra nem csak egy kötelező munka volt - attól függetlenül, hogy megint kb 1 hetem volt megírni és leadni- hanem egy én-darab. A tényközlő tőmondatok mellé a barokk körmondataim is helyet kaptak, néhány megfogalmazásomat ki is gyűjtöttem belőle.
Egyébként az egyre nagyobb fokú rajongásomnak nem tudom mennyi köze van egy új projekttervemhez. Valószínűleg sok, ám mindenképpen ösztönös. Csak lenne végre jobb az időmanagmentem, és nem úgy zárnám a legtöbb napomat, hogy a sok szakmai - értelmi - érzelmi fejlődésemet szolgáló terveim közül egyikbe sem vágtam bele, pedig az eszköz mindenhez adott, azokat már előkészítettem. A testemet képes voltam szabályok között tartani, de a lelkemet szívemet gondolataimat képtelen vagyok megfékezni.
Fél 12 körül járunk, vacsorára csak bort sikerült innom, le kell még mennem cigiért, és még ezután jön a fürdés-testápolás, jóéjt facebook látogatás, és megint legkorábban 1 körül tudom lehunyni a szememet, megint 6-kor csörög első körben az óra, és megint nem "fejlődtem" ma, és a sorozat részeim is várakoznak. Függönyt le.