Továbbra sem érzek semmit. Nem vagyok boldog a tegnap történtektől, de nem is borultam ki. Pedig az elmúlt években valamelyik mindig megtörtént. És most a a teljes semlegesség, amit egyébként nehezen viselek. Valami vagy legyen jó, vagy rossz, de semleges semmiképp.
Flörtölős kollégámmal már gyakorlatilag napi 20 óra kontakt volt köztünk. Napi zene, Facebook,WhtasApp, és persze a személyes. Kávéval, szépen megterítve vártam ma is az irodámban délután, 2,5 órát beszélgettünk. Persze előtte is sokszor meglátogatott. Ma úgy nyilatkozott, hogy már már remegés szintű feszültség van benne miattam, határozottan vonzódik hozzám. Én teljesen csak flört kategóriába soroltam őt eddig. De ma valahogy magához vonzott az illata. És ma valahogy már nem bírta ki, és egy egy leheletnyi, apró érintés megtörtént, már már érezhetetlenül nyomta az ajkát a nyakamra, mégis éreztem. De az egyik, utolsó látogatásánál azt mondta, elindult benne az erkölcsi dilemma, és ilyet többet nem tehet. Ekkor kattant át valami az agyamban. Miért is csinálom ezt?
Délután a főnökömmel folytatott csevej közben azt mondta, hogy rafináltam használom ki az adottságaimat, a férfi munkatársak nem tudnak koncentrálni emiatt a munkájukra, és én pedig el vagyok kényeztetve. / ma például ebédet kaptam,masszázst, van,akinek utasításként van adva a napi kedveskedés már főnöki jóváhagyással(határozottan nem esik nehezére és szavai tudom, hogy őszinték), van a flörtölős kolléga (aki személyi edzőként is tevékenykedik és így is 10re értékeli a testemet), és hát a főnökömtől is mindig számíthatok kedves szavakra, és határozottan a lájk VIP kategória tagja vagyok/. Ezt nem tudom megcáfolni. Napi "kirakatbaba", egy kis nyarvogás, egy kis hajtekerés, egy kis légyszi, nevetés stb stb És nem megjátszom, ezek ösztönösen jönnek. Pedig nem vagyok ennyire tündéri ennyire bájos vattacukor lány. De nem tehetek róla, azokban a helyzetekben mégis cukorkából vagyok, ha akarom, ha nem. Annyira tudatos, amennyire ösztönös, annyira játék amennyire valós.
De visszatérve a konkrét helyzetre. Miért is csinálom ezt? A saját szórakoztatásomért cserébe egy házas férfival űzök játékot - bár igazából számomra nem megható tényező az "asszony" s gyermek megléte - Ugyan ma már éreztem némi vonzalmat. Éreztem, hogy most kell megállni. Búcsúzáskor közöltem, hogy ha neki bármilyen morális erkölcsi dilemmát, és rossz érzést okoz ez az egész, akkor nem szabad tenni. Ez még kezdetleges állapot, el lehet nyomni.
És ettől az egésztől függetlenül egy olyan mértékű feszültség van bennem, ami már majdnem a sírás állapotába kergetett délután. Se a futás, se az írás, se a szex nem képes ezt felszabadítani. Nem tudom mit kellene tennem, de ez már elviselhetetlen. Minden nap érzem, hogy ordítanom és/vagy ordítva énekelnem kellene, vagy valami hasonló tevékenységet művelni. Hátha.
És délután óta már nem villog a telefonom. De azt nem tudom elképzelni, hogy ne beszélgessünk, és ne meséljek el mindenről egy sztorit, témakörtől függetlenül.
