Külön-külön bejegyzéseket szántam,de nem lehet,beszélnem kell itt és most ömlesztve mindenről.
Pénteken kezdődött az újabb munkahelyi kálváriám. A titkárnőt szabadsága alatt nekem kell helyettesítenem. 1 nap esetén azért ez nem egy lehetetlen küldetés. Kivéve, ha utána én készülök 3 nap szabadságra, pénteken egyébként is rövidített a munkaidő, és nem tudtam tovább bent maradni. Ezekből kifolyólag abban a rövid néhány órában próbáltam a saját dolgaimat minél inkább rendben hagyni. És a több száz levél sorsát nem tudtam intézni, ami már önmagmában is kb a teljes munkaidőmet elvette volna. De nem tettem hamis ígértet, felvázoltam a tényállást és mondtam, hogy én ezt most nem tudom megcsinálni. A főnök persze legyintett, hogy nekem ezt nem is kell. De a többiek nyilván nem. Ők egyébként is úgy gondolják, hogy én csak egy dísz vagyok a cégnél, meg ugye a pletykák szerint több munkatársammal is megosztottam már az ágyamat. F.m.-mel volt némi üzenetváltásom tegnap, és tényként közölte,amit egyébként is tudok, hogy nem állok a benti lájk lista élén. Úgy gondoltam ez majd lepereg rólam,csinálom a dolgomat, a többiek pedig nem érdekelnek, tudjuk, hogy az ilyenek mögött eredendően az irigység és féltékenység áll, üres gesztusokat pedig soha nem is tettem senki felé. De érzékeny lelkivilágom mégsem viseli jól, hogy hallok a folyosón 1-1 félmondatot,ami pl a karácsonyi rendezvényt illeti. Valakinek valami baja van valamivel, de nem jön oda mondani,hogy mi a problémája., Inkább másoknak utálkozik,panaszkodik, nem nekem, aki talán tudna segíteni rajta, Nem.Nyilván majd utólag mondja, nyilván majd közönség előtt,mikor már nem lehet orvosolni az ő problémáját. És így nem is tudom pontosan miről van szó. Vagy hallom a suttogást, vagy hallom a nevemet, És felnőtt emberekről beszélünk,akikkel pl ma reggel is együtt várakoztam a liftre, és senki nem mond semmit. A szemembe nem, a hátam mögött mindent. Tudom, hogy ez nem egyedüli probléma, szinte minden munkahelyen létező dolog, ahol egynél több nő is együtt dolgozik. És akkor lennék olyan amilyennek gondolnak, ha panaszkodnék a főnöknek. De nem fogok, ez nem az én stílusom. Ha valaki annyira megkeseredett, hogy az én szidalmazásom és kibeszélésem az egyetlen öröme, azon sajnos nem tudok segíteni. De ettől függetlenül rossz érzés, és menekülésre késztet.
Nem olyan könnyű zavarba hozni, de a főnökömnek azért sikerül egy-egy nézésével és mosolyával. És ahogy ma mondta: "én csak gyönyörködöm", ez is menekvésre késztet.
F.m. meg egyébként áhhh.... szerinte azért nem történt köztünk semmi, mert le kellett győznie a szenvedélyét irántam, hiszen ő és én nem létező történet, itt és most nem. Írtam neki, hogy majd azért megosztom az én véleményemet is vele, ami egyébként nem más, mint hogy kb nem mert megdugni. Ezt sajnos ennél szebben nem tudom kifejezni.
Kaptam egy kávé meghívást egy régi arctól, szórakozóhelyen futottunk össze kétszer. Nem mostani történet, nem is emlékszem pontosan, de abban sem vagyok biztos, hogy még nem múlt el 50 éves. Szóval ezt azt hiszem inkább kihagynám...
És ez a sok munkahelyi hülyeség úgy elvette az energiámat, hogy már nincs is kedvem írni a tegnapi Buddha bar élményeimről, pedig vicces csevejbe keveredtem valakivel /szerintem ő is elmúlt már 50/, akivel közöltem, hogy holnap poszt lesz belőle. Hát sajnálom, mégsem lesz.
De ma az egyik barátnőm megmutatta az elmúlt 3 pasijának férfiasságát fényképen, és hát akadt köztük kellemes látvány...én csak annyit tudtam mondani, igen, legyen szép illatos sima rózsaszín. Egyébként érdekes, nekem egy ilyen fénykép sincs a telefonban...
