A nagy Ő-höz rögös út vezet...

Külön-külön bejegyzéseket szántam,de nem lehet,beszélnem kell itt és most ömlesztve mindenről.

Pénteken kezdődött az újabb munkahelyi kálváriám. A titkárnőt szabadsága alatt nekem kell helyettesítenem. 1 nap esetén azért ez nem egy lehetetlen küldetés. Kivéve, ha utána én készülök 3 nap szabadságra, pénteken egyébként is rövidített a munkaidő, és nem tudtam tovább bent maradni. Ezekből kifolyólag abban a rövid néhány órában próbáltam a saját dolgaimat minél inkább rendben hagyni. És a több száz levél sorsát nem tudtam intézni, ami már önmagmában is kb a teljes munkaidőmet elvette volna. De nem tettem hamis ígértet, felvázoltam a tényállást és mondtam, hogy én ezt most nem tudom megcsinálni. A főnök persze legyintett, hogy nekem ezt nem is kell. De a többiek nyilván nem. Ők egyébként is úgy gondolják, hogy én csak egy dísz vagyok a cégnél, meg ugye a pletykák szerint több munkatársammal is megosztottam már az ágyamat. F.m.-mel volt némi üzenetváltásom tegnap, és tényként közölte,amit egyébként is tudok, hogy nem állok a benti lájk lista élén. Úgy gondoltam ez majd lepereg rólam,csinálom a dolgomat, a többiek pedig nem érdekelnek, tudjuk, hogy az ilyenek mögött eredendően az irigység és féltékenység áll, üres gesztusokat pedig soha nem is tettem senki felé. De érzékeny lelkivilágom mégsem viseli jól, hogy hallok a folyosón 1-1 félmondatot,ami pl a karácsonyi rendezvényt illeti. Valakinek valami baja van valamivel, de nem jön oda mondani,hogy mi a problémája., Inkább másoknak utálkozik,panaszkodik, nem nekem, aki talán tudna segíteni rajta, Nem.Nyilván majd utólag mondja, nyilván majd közönség előtt,mikor már nem lehet orvosolni az ő problémáját. És így nem is tudom pontosan miről van szó. Vagy hallom a suttogást, vagy hallom a nevemet, És felnőtt emberekről beszélünk,akikkel pl ma reggel is együtt várakoztam a liftre, és senki nem mond semmit. A szemembe nem, a hátam mögött mindent. Tudom, hogy ez nem egyedüli probléma, szinte minden munkahelyen létező dolog, ahol egynél több nő is együtt dolgozik. És akkor lennék olyan amilyennek gondolnak, ha panaszkodnék a főnöknek. De nem fogok, ez nem az én stílusom. Ha valaki annyira megkeseredett, hogy az én szidalmazásom és kibeszélésem az egyetlen öröme, azon sajnos nem tudok segíteni. De ettől függetlenül rossz érzés, és menekülésre késztet. 

Nem olyan könnyű zavarba hozni, de a főnökömnek azért sikerül egy-egy nézésével és mosolyával. És ahogy ma mondta: "én csak gyönyörködöm", ez is menekvésre késztet.

F.m. meg egyébként áhhh.... szerinte azért nem történt köztünk semmi, mert le kellett győznie a szenvedélyét irántam, hiszen ő és én nem létező történet, itt és most nem. Írtam neki, hogy majd azért megosztom az én véleményemet is vele, ami egyébként nem más, mint hogy kb nem mert megdugni. Ezt sajnos ennél szebben nem tudom kifejezni. 

Kaptam egy kávé meghívást egy régi arctól, szórakozóhelyen futottunk össze kétszer. Nem mostani történet, nem is emlékszem pontosan, de abban sem vagyok biztos, hogy még nem múlt el 50 éves. Szóval ezt azt hiszem inkább kihagynám...

És ez a sok munkahelyi hülyeség úgy elvette az energiámat, hogy már nincs is kedvem írni a tegnapi Buddha bar  élményeimről, pedig vicces csevejbe keveredtem valakivel /szerintem ő is elmúlt már 50/, akivel közöltem, hogy holnap poszt lesz belőle. Hát sajnálom, mégsem lesz.

De ma az egyik barátnőm megmutatta az elmúlt 3 pasijának férfiasságát fényképen, és hát akadt köztük kellemes látvány...én csak annyit tudtam mondani, igen, legyen szép illatos sima rózsaszín. Egyébként érdekes, nekem egy ilyen fénykép sincs a telefonban... 

Néhány napja megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Én azt hiszem szerelmes vagyok. Ha valaki most téved először a blogra, akkor ugyanazzal az érzelemmentes mozdulattal vándorol a tekintete a sorok láttán. Akinek már nem az első látogatása, az inkább összeráncolja a szemöldökét: Ennek már megint mi baja van?

Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy egy kicsit szerelmes vagyok saját magamba. És attól, hogy az öcsémbe is.(ezt már más is megjegyezte, és pont ma gondolkodtam el azon, ha felhív egyből kedves lesz a hangom,egyből nyarvogok, mindig mondom,hogy hiányzik, ő az egyedüli,akinek mondom,hogy szeretem, mindig puszilni akarom, és ölelgetni, nyomkodom a talpát tvnézés közben, együtt mókázunk stb.) 

Mivel nincsen konkrét személy, ezért egyértelmű, hogy magába a szerelem érzésébe vagyok szerelmes, ami 2,5 év egyedüllét után egyébként érthető is lenne. De úgy érzem nem erről van szó. Tündéri nyugalom is jellemzi az állapotot Ez sokkal inkább annak szól, hogy tudom, közeledik. Mint egy meteorit úgy fog becsapódni. Erre készül fel a lelkem és a szívem. A felkészítő állapot nélkül képtelen lennék befogadni, vagy ha befogadnám, egyből el is pusztítana, vagy én őt azzal, hogy visszalököm oda, ahonnan jött. Ez az állapot is izgalmas, hiszen az izgalom ritkán párosul nyugalommal.

A testemnek nem kell felkészülnie, ő már készen áll, nagyon is készen áll.

De hogy visszatekintsek a múlt árnyalakjaira is, hogy offtopikoljak, de hát a saját  blogomban azt offolok,amit csak akarok. Már nem is igazán értem hogyan és miért tetszett nekem F.m. és enyhe szégyenérzet is van bennem,ami az irodai kalandjainkat illeti. Izé "lelkesedése" töretlen. A hétköznapi telefonhívások, és a hétvégi éjjeli,hajnali smsek, az elmúlt hétvégén már meg sem állt 1 darab/éj üzenetnél. De én még mindig némám hallgatok - milyen gyönyörű kifejezés,némán hallgatni - . Ez nem igaz. A Boldog télapót üzenetre visszaírtam a sablon köszönöm választ. És a mai gratulálok /kresz vizsga via: facebook/ üzenetre is írtam, hogy köszönöm. Ez a tendencia tartható. A karácsonyt is meg fogom köszönni, az új évet is meg a szülinapi köszöntést is. Megköszönni lehet. De elárulni merre tartózkodom az éjjel, vagy megbeszélni telefonon mégis miért nem beszélek vele telefonon, azt már nem.Még nem. Amíg egymást pótléknak tekintjük, addig nem. Persze az éjszaka fantomjai viszonylag zárt közösséget alkotnak, ahol előbb-utóbb úgyis összefutsz mindenkivel.

De én némán hallgatok és várok, mert érkezik, szinte már hallom is  lépteit, egyre közelebb s közelebb

Azt hiszem a férfiak pont azért kedvelnek, amiért a nők nem. Vagy fordítva, a nők pont azért nem kedvelnek, amiért a férfiak igen. Nyilván ez szinte örök érvényű, nem különleges dolog velem kapcsolatban. Azt hiszem ez a hetem pont erről szólt.

A főnökömmel való kapcsolatomról már többször írtam.Próbáltam visszaemlékezni történt e valamilyen különösebb dolog, ami megint egy új lendületet adhatott ennek a történetnek, de nem jutott eszembe semmi. Mégis, valami megint történt. És azt hiszem a hét elején kapott boríték egyáltalán nem a munkámnak szólt,nem is a személyiségemmel kiegészült jutalom. Azt hiszem, ez a boríték sokkal inkább egy éjszaka árát tartalmazza.

Állandóan hozzám ér. Megfogja a kezemet. Megölel. Leül hozzám sztorizgatni. Szóba került, hogy mivel nincsen barátom - egyébként mostanában mondogatom,hogy érzem,hamarosan ez a helyzet megváltozik, és erre mindig azt mondja, ráérek még - ki lehet használni munka szempontjából ezt az állapotot, megkérdezte, hogy ő is kihasználhatja e. Én pedig hibázok, és elvétem a határokat. A hangulatingadozásom állandó beszédtéma közöttünk. A héten egy ilyen csevej közepette  mondtam, hogy de tegnap este szomorúnak és magányosnak éreztem magam. Erre azt válaszolta, hogy ilyenkor írjak neki, majd felvidít. Nyilván nem tettem volna. De aznap este 10 óra körül kaptam tőle egy üzenetet, hogy reméli ma este nem vagyok szomorú. Nem voltam, nagyon sok ajándékot kaptam különböző mikulásoktól. 1-1 sms váltás történt, az utolsó mondata azt volt, hogy "jobban szeretlek,ha vidám vagy, engem is feldobsz".Erre már képtelen voltam reagálni. Másnap felajánlotta, hogy hazavisz, mert mégsem lesz munkaebédje. Az a 10 perces út feltette a pontot az i-re. Megkérdezte, mire fogom költeni a kapott pénzt, ezt azt hiszem nem illik, és innen is gondolom, hogy ezzel csak emlékeztetni akart, hogy én kaptam.. Valahonnan eszébe jutott a testfestett bemutatóm. Követelte, hogy csütörtökön mutassam meg a képeket. F.m.mel mindig azon nevettünk, hogy azok a képek az aduászok, és ha az Úr egyszer nagyon megharagszik rám, majd megmutatom neki és megenyhül. Megint hibáztam, és ezt, a számomra már kellemetlen helyzetet úgy próbáltam oldani, hogy ezt elmondtam, nyilván F.m. említése nélkül. Mondta, hogy ez nem így van, mert ezeket nem engesztelésre kell használni, hanem az éhség csillapítására, és az már más kérdés, hogy ez az éhség egyébként kielégül e vagy sem. Ezek után a szavak után már nagyon örültem, hogy csak kb 2 perc választ el az otthonomtól. De ebbe a 2 percbe belefért, hogy mégis mi lesz vele nélkülem, mivel 3 nap szabadságon leszek, és utána is csak 1 napot találkozunk, mert utána ő utazik el. És mikor kiszálltam, megkérdezte, hát puszit nem is kap? 

Amíg minden csak verbalitás szintjén működik, addig még olyan nagy baj nincsen. De úgy érzem, hamarosan lépni fog, méghozzá a tettek mezejére. 

Ebben az egészben én is hibás vagyok, elismerem. Végletek között mozgok. Vagy távolságtartó vagyok, vagy nagyon közvetlen. És vele is túl közvetlen voltam, ezt lehet, hogy zöld jelzésnek vette, pedig nem annak szántam. Nem akarok vele testi kontaktust. Nem azért, mert a főnököm, hanem azért, mert nem vonz. 

Két út áll előttem. Vagy megerőszakolom a személyiségemet, visszaveszek és tudatosan egyre többet egyre jobban befogom a számat, nem lesznek vicces megjegyzések, nem lesznek őszinte magánéleti mondatok. Vagy borotvaélen táncolok, ameddig csak lehet. Persze lehetne egy harmadik is, az őszinte út: elmondani, hogy ez már nekem kellemetlen. De ennél kellemetlenebb beszélgetést nem tudok elképzelni főnök és beosztott között. 

Ha valaki azt kéri tőlem, hogy hagyjam el az álomvilágot és lépjek a valóságba, akkor azt kéri tőlem, hogy ne lélegezzem többé

Szeretek a szárnyaimat csapkodva eltávolodni.Szinte látom is magam előtt, ahogy gondolataim felrepítenek, és egyre messzebb kerülök a föld felszínétől. Onnan tekintek vissza azzal a félszeg mosollyal és nyílt tekintettel. Megérkeztem. Lepakolom a terheket. Itt minden fekete-fehér,de az őszinteség fénye szivárvány színben pompázik a szívben, s megcsendül a lélekharang.

Igazából nem kellett volna meglepődnöm azon,hogy délelőtt felhívott a tulajdonos, és arra kért, ha van majd nyugodt 15 percem hívjam fel, opcionálisan munka után. Nyilván tudtam miről,kiről szeretne velem beszélni, Tegnap már felhívta egy "közvetítő ember" a lányt, hogy menjen már el a tulajdonossal vacsorázni,vagy ebédelni. Erre nincs más szó: gáz, jah de lehet hogy van: nagyon gáz.

Hát munka után felhívtam,de persze nem voltam egyedül, hanem az érintett célszeméllyel. Röviden összefoglalva, megkért, hogy segítsek neki ismerkedni,mert ő már bizony nem tudja hogy kell, és tudja, hogy elrontotta az elején. És tetszik neki a lány, de most még úgysem lenne képes semmilyen kapcsolatra, és kell neki társaság, ebbe beleért engem is, és ő megmutatna nekünk egy olyan életet,ami ugyan még lehet távol áll tőlünk, csak két vacsorát kér.. Mondtam, hogy őszinte leszek vele, nincs nála esélye, kialakulóban is van a lánynak valami, és ez az egész már kellemetlen. Tegyünk úgy, mintha sem ez a telefonbeszélgetés, sem a két közvetlenebb látogatása meg sem történt volna. 

Nagyon meggyötört volt a hangja(nem a szavaim hallatára nyilván,hanem már az elejétől kezdve) és egyébként én kicsit meg is sajnáltam. Arra hazaérkezni 1-2 hét távollét után, hogy a feleséged eltűnt a lakásból a gyerekekkel együtt, hát nem irigylésre méltó. Hogy mi áll a háttérben azt már nem tudom. Csak negyvenes házas gazdag barátai vannak. Egy ilyen élethelyzetben szerintem igenis szórakoztató lehet két hozzá képest cselédsorsú fruska társasága, és ehhez még pluszban teljesen jó az én pimaszságom, és meggondolatlan szavaim. És én továbbra is tartom azt az álláspontomat,amiért megkövezhettek, hogy ha nem lett volna ennyire kiélezve a másik lányra a mi hármas "randink",akkor túl nagy gond nem lett volna abból, ha egyszer kétszer elmegyünk vele mondjuk vacsorázni.

A beszélgetés végén szavaim elértek hozzá, megértette, megköszönte az őszinteségemet, és mikor mondtam, hogy úgy teszünk,mintha mi sem történt volna, akkor azt mondta, hogy én egy nagyon nagyon ügyes lány  vagyok, és nagyon jó taktikus. Az utóbbit annyira nem értem,de lényegtelen.

Egyébként igen jól indult a napom. Kaptam a főnökömtől egy borítékot (a másik lány is), azzal a címszóval ,hogy a mostani fizetéshez utalt karácsonyi bónusz nekünk nem volt túl magas, nem lehetett, mivel új dolgozók vagyunk még,de ő nagyon meg van velünk elégedve, így ezt kapjuk tőle, és nyilván ne említsük senkinek. És ez az összeg már valóban olyan, hogy tudom rá használni a jutalom és bónusz szavakat. 

Már hetek óta igazából nem is tudom milyen nap van: most dolgozunk szombaton,most nem,most tovább maradunk, most előbb elmegyünk, most mi van? Így a szombat esti forgatagra nem is vágytam igazán.

Az egyik barátnőmmel Paksi Zoltán előadására látogattunk el, az asztrozófia és a párkapcsolat volt a téma. Számomra kihívás 2,5 órán keresztül figyelni valamire, de hallottam érdekes gondolatokat, a pasi humoráról nem is beszélve. A legfontosabb üzenet,amit kaptam: Először Igazivá kell válnunk ahhoz, hogy megtaláljuk az Igazit. Ezt persze egyébként is mindenki tudja, még ha sokszor el is felejti. Én tudom magamról, hogy nem vagyok még Igazi. A személyiségem magával ragadó, a külsőm szemet gyönyörködtető (muszáj költői túlzást alkalmazni), de pl nem vagyok egy házias típus, nem pakolok el rögtön magam után. És ez csak egy. Persze ezzel a tulajdonságommal együtt is lehet engem szeretni, de nehezen tudom elképzelni azt a szituációt, hogy életem értelme pakol el utánam, lehet még meg is tenné, de zavarna. 

Megismerkedtem egy érdekes fogalommal, a lélekcsalád fogalmával. Azt eddig is tudtam, hogy a születendő gyermek maga választja ki a családját - az öcsémnek mindig mondom, hogy én nagyon örülök, hogy minket választott - és általában a saját lélekcsaládjából választ. Amikor nem, akkor van a "család fekete báránya" helyzet. És bizony, a nagy Ő is a saját lélekcsaládunk tagja. Csupán egy baj van vele, hogy kb 60 ember alkot egy lélekcsaládot, és ebből kb 30 még meg nem született lélek. Vagyis kb 30 ember marad. 

Ez a korszak, amiben most élünk a kapcsolatok rendezéséről szól. Minden egyes mostani embernek már nem ez az első élete, vagyis már mindenki kapcsolatba került valaha valamikor a másikkal. És minden ember, akivel ebben az életünkben kapcsolatba kerülünk azt azért történik, hogy rendezzük a viszonyunkat.

Volt szó a vágyakról is. Minden egyes vágyunk azért születik, mert megérdemeljünk. Nincsenek elérhetetlen vágyaink, különben a gondolat meg sem fordult volna a fejünkben. Minden vágyunk gyakorlatilag csak egy karnyújtásnyira van tőlünk, de minden esetben szükség van egy változtatásra, egy lemondásra, hogy megkapjuk.

És bizony a születési dátumunkból egy olyan térkép rajzolható ki -elfelejtettem a pontos kifejezést-,ami gyakorlatilag útmutatásul szolgálhat egész életünkre. És a mi térképünket össze kell vetni a partnerünk térképével, és máris kiderül minden, minden. 

Tudom, hogy a blog törzsközönsége antispiri, és már meg is fogalmazták magukban a "ezt te sem gondolod komolyan, hogy...." és a "te tényleg elhiszed, hogy..." mondatokat

Ez a barátnőm nemrég kezdett el spiri dolgokkal foglalkozni. Egy másik barátnőm viszont már évek óta Így a két spirit újra összeengedve saját magammal kiegészülve folytattuk az estét egy kis alkohol társasságában. És sokkal jobb volt ez így, mint egy szórakozóhely előtt sorban állni szép ruhában. Most egy ilyen estére volt szükség. Végre megtudtam mit jelent az, hogy skorpió a földelésem. És a skorpió pont a szexualitással is tud földelni. Ha már szexualitás, három lánynál nyilván az is szóba kerül. Az egyiknek nemrég lett egy fantasztikus barátja, a "csillagtérképeik",mert ő tud olyat készíteni teljesen összeillenek, előhozta a nőies énjét, és szexuálisan is új dolgokat élnek át. " Az természetes, hogy ő nyalogatja az ánuszomat,de én is nyalogattam az övét". Mondtam,hogy olyat már én is csináltam ,Izé igencsak kedvelte. És ahogy megosztottam még 1-2 műhelytitkot kicsit ledöbbentek, és azon is, hogy mennyire érzelemmentesen tudok beszélni ezekről enyhe szexuális perverziókról- persze kinek mi a perverzió -. De én a legtöbb dologra csak azt tudtam mondani, hogy ha a másiknak ez tetszik, engem meg nem zavar,akkor miért ne. És csak most jöttem rá arra, hogy ilyet nem szabad csinálni. A "nem zavar" nem jó, csak olyan dolgot szabad csinálni, ami nekem is jó, plusz izgalmat okoz,nem pedig azért csinálni, mert "nem zavar". És F.m. kedveskedés kifejezésén nagyon nagyot nevettek, mondván ilyen nem létezik. 

Ha már szóba került Izé, ezen a hétvégén sem úsztam meg az éjjeli és/vagy hajnali smseket, ahogy a napközbeni telefonhívásokat sem. A hét közepén egy smsre válaszoltam,amiben azt írta, hogy sajnálja, és ne duzzogjak már. Visszaírtam, hogy nem duzzogok,nem is haragszom, csak nem akarom, hogy az életem része legyen bármilyen formában is. Pont úgy, mint egy vadidegen, akit rögtön ott hagyunk szex után. És részemről ez volt az utolsó üzenet, ebben minden benne van. Ő erre azt írta, hogy szerinte én is tudom, hogy pont nem ezért történt. Lényegtelen. Most már tényleg arra vágyok, hogy vége legyen, ne legyünk egymás pótlékai. Ezért nem is lesz több válaszreakcióm, sem hétközben, sem hétvégén. 

De, még mindig lehet überelni :)

Ma is bent járt a tulajdonos, és hozott nekünk ajándékot. Egy-egy Gerbeaud díszdobozos macaron válogatást. És akkor leült dumálni,érdeklődött hogy vagyunk. A bulit nem emlegette. Viszont szeretne minket elkalauzolni a gasztronómiai fellegvárába, kipróbálhatjuk vele a legjobb éttermeket,mivel ő ugye sok olyan helyre is bejut,ahova egy földi halandó nem. Akkor itt volt a remek alkalom megemlíteni, hogy talán elég furcsa szituáció, ha a hozzá képest két kis csitri alkalmazott éppen vele járkál el. Egyébként nagyon okos intelligens ember,így nagyon ügyesen hárítva válaszolt. Szó volt arról is, hogy az egyik üzletének a bevételét majd karitatív célra fogja fordítani, ez majd néhány hónap múlva lesz esedékes. Ekkor én pedig megemlítettem, hogy pedig karácsony előtt kell adományozni, pl Mikulásgyár és hasonló. Én kb 15 percre kiszálltam a történetből.Mire visszaértem már az a hír fogadott, hogy megbeszélték, jövő héten megyünk hármasban vacsorázni,ez már tény. Nem sokkal később távozott. Utána felhívta a titkárnőt,hogy a vacsorán ő ad nekünk 50.000 forintot,amin vegyünk ajándékokat a Mikulásgyár részére. 

Én ezután a látogatás és sztori után már kb dolgozni sem tudtam. De megnyugtató tény, hogy ebben a történetben csak a kellék vagyok,nem én vagyok a célpont, csak a gyertyatartó szerep az enyém. És kellékként néhány ajándék, finom étel, azért nem olyan rossz szerepkör, és még ajándékcsomagot is adok le a gyerekeknek.

Jelen pillanatban pedig épp a főnökömmel váltok néhány smst, hisz nekem ő az "uram és parancsolóm",  a korábbi sztorikból már kiderült, én az övé vagyok.

Mikor azt hittem a munkahelyi történeteimet már nem lehet tovább bonyolítani, akkor bizony nagyot tévedtem.

A tulajdonos csak ritkán jár be. Ma leült hozzánk az irodába. Kérdezgetett hogy vagyunk, meséljünk. Majd megemlítette, hogy elmehetnénk (a titkárnő és én) velük gokartozni, úgy is megígérte már a főnökömnek is. Hát jó, igazából ez vicces program. Bár ez a négyes kombináció "dupla randi" azért érdekes felállás, valljuk be. 

Majd ahogy beszélgettünk tovább, mondta, hogy jövő hét szombaton menjünk el bulizni, mondjuk a Mix-be. Hívja még egy barátját, hogy azért megfelelő legyen az arány, előtte ott vacsorázunk, bulizgatunk, és természetesen haza is fuvaroznak minket. Igazából azzal sincs olyan nagy probléma, ha az ember a cég tulajdonosával bulizgat néha, ha az egésznek nem lenne olyan hatása, mint a fizetett kísérő lány szerepnek.Valamint nem azt kellene hallgatni kinek mennyi pénze van. Jah, és 2 hete hagyta el a felesége, mert ezt is megosztotta velünk, mikor kérdeztem, mégis mire ez a nagy programéhsége. 

Emlékeztek, hogy egyszer írtam arról, hogy már olyan pletyka is van, hogy én a tulajjal és az ügyvezetővel (a főnököm) is szexelek? Sőt, össze is kaptak rajtam. Na tessék. Ugyan azt hiszem a tulajnak a titkárnő tetszik inkább, engem szán a barátjának. Persze az is lehet, hogy egy kellemes vicces, ajánlat és kellemetlen szituáció nélküli este kerekedne ki belőle. Egyelőre nem tudom,de holnap kitalálunk valamilyen hárítási technikát,ugyanis sajnos azt is be kell vallanom, hogy első körben igent mondtunk rá, és csak utána kezdtünk el gondolkodni, hogy ez azért már gáz. 

Aminek ellenállsz, annak hatása alatt vagy

Aki azt mondta, hogy az F.m. sztori egy tipikus fellángolás, annak üzenem,hogy igaza volt. Gyakorlatilag nem is nagyon kommunikálunk már. Persze mint tudjuk, máskor is kijelentettem már, hogy "F.m. The end". Izével továbbra sem veszem fel a kontaktot. Még a végén szépen lassan tényleg elszakadok a múlt árnyalakjaitól. A csapongó személyiségemet ismerve viszont ez nagyon elhamarkodott kijelentés lenne tőlem. De minden fejben dől el. Ha el akarok szakadni, el fogok szakadni, ha nem akarok, nem fogok. El akarok. Teljesen ki akarom üríteni a szívemet, és új érzésekkel megtölteni. Szabaddá akarom tenni a gondolataimban elfoglalt helyüket, és új gondolatokat ültetni.

Tudom,hogy sokan kétkedve fogadnak minden spirituális dolgot. A már említett auralátónál két barátnőm is járt. Az egyik, aki ajánlotta, úgy vallja, hogy sokat köszönhet neki. A másik először ugyanúgy vélekedett mint én. Mintha semmit sem mondott volna. És mit ad Isten, mégis. Az ott hallottak hatására nyitott egy új terület felé, és ennek hatására találkozott valakivel, aki mágnesként funkcionál. Éppen most,pedig már egy évvel ezelőtt is találkoztak. De most éppen ez az új terület a közös kapcsolódási pontjuk, és egy sorsfordító dolgot készülnek együtt átélni.

Ahogy hétvégén is beszélgettünk erről, én továbbra is azt mondtam, hogy számomra nem volt igazán hasznos az a látogatás. A barátnőm azt mondta, azért csak gondoljak vissza rá. Az ott felvázoltak szerint, férfi nincs,karrier van. És mire is vágytam mindig is? Karrierre. Mert tisztában vagyok a képességeimmel, és azzal, hogy kellő szorgalommal sokkal többre lennék képes. Ha minden területre annyi energiát fordítanék, amennyi szükséges, pontosan annyi időm maradna a szétmarcangoló gondolataimra, az izé és f.m. semmitmondó történetekre amennyi kell, hogy maradjon: semennyi. Itt lenne az ideje, hogy végre csináljak egy kurva táblázatot? Mindenképpen. A saját magam által előírt és betartott szabályok önfegyelemre tanítanának. Ha betartom őket, a tudásban mérhető nyereségen kívül még a büszkeség is az enyém lenne: meg tudom csinálni. És mellette szert tehetnék egy olyan nyelvtudásra, ami elősegíti a következő szintugrást az elképzelt és vágyott karrierutamban, újra némi izomzattal büszkélkedne a testem, elolvasnám végre  a könyveket a listámról,a tervben lévő mellékjövedelem-forrás előnyeiről nem is beszélve.

Most már csak egy kérdés maradt: hogyan is kezdjem el?