A nagy Ő-höz rögös út vezet...

Éjszaka a szórakozóhelyre menet valaki rám köszönt. Visszafordultam, és Izé egyik legjobb barátja volt az. Váltottunk néhány szót, majd rám nézett és ezt mondta: én csak annyit mondok, hogy Urimiuri, Óh,mondom, tudom, már rajta van a listámon és szeretném megnézni magamnak. Rázta a fejét, hogy nem így gondolja, hanem ma este ott van valaki. Közöltem, hogy nem beszélünk egymással. És ekkor jött számomra az érdekes rész. Azt állította, hogy tudja, és azt is tudja, hogy "kibasztam" a cipőjét a lakás elé, "nagyon kemény vagy, nagyon jól csinálod", de hogy Izé "epekedve várja" a hívásomat. Ezután elköszöntünk. Nem értem teljesen. Biztos voltam benne, hogy nem beszél rólam senkinek, de igazából teljesen mindegy, mivel még mindig nem akarok beszélni vele.

Egyébként már éjfél előtt hatalmas sor állt a Trafiq előtt, be sem álltunk a sorba, hanem átmentünk máshova, trance buliba. És pont erre volt szükségem. Senki nem azt nézte, hogy miben vagyok,mit csinálok, mindenki csak élvezte a zenét. Én is önfeledtem tudtam táncolni. Egyébként is magamhoz képest diszkrét öltözetet választottam, de tetszett. És gond nélkül el tudtam hagyni a helyet már 3-kor, pedig én vagyok az egyik legnagyobb zárásig maradó arc. 

Hazudhatnék, de nem szoktam, és a saját naplómnak hazudni az egyik legnagyobb ostobaság lenne egyébként is, kicsit felkavart ez az Izé news.

Történelmi pillanathoz érkeztünk, NINCS kedvem belelépni az éjszakába, és mégis muszáj megtennem. 

Az őszi fuvallat újra és újra elsodor egy darabot önmagamból. Beletörődve nézem, ahogy kiszakítja,felkapja és egyre csak távolodik, először belőlem majd tőlem. A tehetetlenség, a félelem, a kedvtelenség,  a boldogtalanság és a harag összefogtak, hogy egy láthatatlan hálót fonjanak körém. Minden egyes mosoly minden egyes kacaj apró rést vág át  a hálón, de az öt cinkos befoltozza újra és újra. 

Anyukám és a nővérem is lelkes támogatója a karácsonyi adománygyűjtésnek. A városban sok gyerek csak az összegyűjtött tárgyakat kapja ajándékba. A nővérem természetesen már az én szobámat és szemrevételezte ilyen szempontból. Könnyű dolga van, hiszen kincses bánya. Nemrég az egyik ismerősöm mondta, hogy ő minden régi kis dísztárgyat ki szokott dobálni, hiszen csak helyet foglal. Én a másik véglet vagyok. Mindent elteszek, mindent gyűjtök. Így van az, hogy a 6. születésnapomra kapott nagy plüss elefánt is még mindig a szobám lakója, vagy egy Coca cola küveg, hiszen azt is hozta nekem valaki, mert egy időben megőrültem a kisüveges kóláért. Azt hiszem karácsonyig részletezhetném a polcon roskadozó tárgyak névsorát. Most én is tartottam egy szemlét, hiszen adományozni jó dolog. Mégis olyan furcsa, hogy egy díszdobozos marcipán rózsán is elgondolkozom. Még régen kaptam Izétől,mert egy hajnalon nagyon későn ért haza. Vagy egy Dominikáról kapott kagyló karkötő, egy vásárból kapott virágos hajcsat, 14 évesen a Sziget fesztiválon vásárolt tarisznya.Fogom én használni ezeket? Nem. Van értelme emlékeket őrizgetni?Nincsen. Így ezek is bekerültek a zacskóba. Egy kislánynak, aki rossz körülmények között él, nagy örömöt jelenthetnek még ezek a tárgyak is. Ahogy a régi hajvasalóm is, amit anyukámék nagy lelkesedéssel vásároltak nekem, pont karácsonyra. De persze az én elégedetlenségem mást kívánt, és nem sokkal később megvettem magamnak a kerámia bevonatú hajvasalót.

Igazából azt hiszem az egész szobám tárgyait el lehetne ajándékozni. Felesleges ragaszkodni a régihez. Az új életemnek megvannak már az új tárgyai.. És ha egyszer lesz egy saját lakásom - majd valamilyen csoda folytán -, akkor sem a gyerekkorom emlékeivel fogom felruházni.

Ti is ragaszkodtok a kacatokhoz?

Nem a Puma Social life közösségéről kívánok írni. Sokkal inkább azokról a torzszülöttekről, akik az éjszakai fények hatására kelnek életre, és akik közé én is tartozom.

Tegnap haza utaztam vidékre, vagy mondhatnám úgy is, hogy tegnap este óta itthon itthon vagyok. Ez mindig egyet jelent a csenddel és nyugalommal. A fények nagyban befolyásolják a saját magunk tükörképéről alkotott véleményünket. Az itthoni fürdőszobatükör fényei a világ legjobb fényei. Ahogy álltam vele szemben és beleszívtam a cigimbe, újra felvetődött bennem a kérdés: Ki vagyok én? A szempillám épphogy kifestve, a reggeli pirosító még enyhe keretet ad az arcomnak. A hajam laza copfban picit kócosan pihen a vállamon, egyszerű fekete pulóver,farmer. Igen, így nézek ki,ez vagyok én. Bevallom őszintén,azt hiszem én egyébként is szerelmes vagyok a saját tükörképembe, de ez az egyszerű kinézet valóban megmutatta az igazi arcomat. Tetszik,és lehet jobban tetszik mint mikor csatasorba állítom magam hétvégente. A külsőm alapján lehet nem gondolná bármelyik éjjeli teremtmény, hogy bármikor szavalok Poe Hollójából, minden vágyam, hogy lássam az Anyegint balettelőadás formájában, vagy ismerem a dadaista költészetet. Sokkal tisztább,őszintébb és reménytelibb az egyszerűbb én. 

A nővérem mindig felszólal, mikor előkerül egy-egy partyfotó. Egyáltalán nem látja a külső-belső összhangot,és egyáltalán nem érti hogyan jutottam idáig, mi történt velem és mikor, miért játszom szerepet, miért veszem fel a buta fashion maszkot éjjelente.

Tegnap én is elgondolkoztam, hogy vajon miért érezzük úgy, hogy éjszaka kötelező a megjelenés, mintha egy fellépésre készülnénk. Szinte mindig azt a bizonyos fekete füstös szemsminket készítem, pedig tudom, hogy pl egy lila szín sokkal jobban kiemeli a csillogó zöld szemeket. És azt is tudom, hogy az én arcomnak nincs szüksége arra, hogy festék mögé rejtsem,mégis elrejtem. Persze lehet arról van szó, hogy hétköznap csak nem bánhatunk olyan bátran az ecsettel, és élvezzük, hogy éjszaka lehet. 

Ha már szórakozni járunk, annak a szórakozásról kellene szólnia. De minden a megjelenésről szól. Hogyan jelenthetné a felszabadultságot, ha már abba is beleszólnak hogyan öltözz fel. Lehet valaki melegítőben érzi jól magát, de egy szórakozóhelyre sem engednek be melegítőben, ahogy a legtöbb helyre már tornacipőben sem. 

Már ott elkezdődik a küzdelem, hogy bejuss a szórakozóhelyre.Ha sikerül, akkor veszi kezdetét az igazi harc. A fiúk azért, hogy ágyba csábítsák a legszebb lányt, vagy, aki nem egy küzdő típus, az a legrészegebbet választja. A lányok azért, hogy a gondosan előkészített és elkészített megjelenés a fiúk szívéig érjen, vagy azért, hogy költséghatékonyan töltsék az estét. Kezdődik a helyezkedés, a vonulás, a szemle, küzdelem a helyért a tánctéren. 

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha mindenki az igazi arcát mutatná, de mindenki rejtőzködik, mindenki fél. Mi, lányok csak az előtt jelenünk meg smink nélkül, aki közelebb áll hozzánk. Személyre lebontva, nem helyzetre. Természetes, hogy a boltba festetlenül megyünk le, de a fiúk tekintetében már nem. (reggel szinte mindig smink nélkül megyek be dolgozni,mivel itthon már nincs időm, ahogy beérek, rögtön munkának látok az arcommal,hiába vagyok megelégedve a reggeli tükörképpel.Kerülöm a találkozást mind f.m.-mel mind a főnökömmel,hiába mondta már az előbbi, hogy neki úgy is tetszem,mindenhogy gyönyörű vagyok)

Feleslegesen romboljuk a szervezetünket mindenféle méreggel, felesleges pénzköltés, felesleges bőröregítés,felesleges alváshiány.Mindezt azért, hogy győzelemmel térjünk haza. Vagy a lelki kielégülés,a tánc a zene a pörgés, a sok móka és kacagás. Vagy az új névjegy telefonban, aki kevésbé volt torz, mint az összes többi harcos szörnyszülött.

Mind az éjszaka bajnokai vagyunk, és mind átváltozunk, ha éjfélt üt az óra.Azt tudjuk, hogy múlt héten én vesztesként zártam  a küzdelmet, hiába én zártam rá az ajtót a kirakott cipőjével együtt. Izé azóta hívogat,hangposta üzenetet hagy,jött már e-mail,és tegnap éjszaka is kaptam a merre járok smst. Egyikre sem reagálok,nem dacból, csak nem vagyok kíváncsi sem rá sem a mondandójára.

És én ezen az éjjelen nem a szórakozóhelyek éjjeli bajnoka leszek, hanem a saját bajnokom, és megnézem a Never let me go filmet végre, ami elvileg teljesen elvisz a lélek mélységére, és ott is hagy a mélyben.Vállalom.

És persze hagy mondjam el, hogy bejegyzésem dacára már megvan fejben a jövő heti szett: fekete bőr-latex nadrág, fehér bő atléta, melyen Karl Lagerfeld arcképe van, hatalmas fülbevaló ,fekete körmök,fekete szemek,piros rúzs,elől feltupírozott haj copfba fogva. Azt hiszem még mindig nem merem felvállalni a valódi arcomat.

Mert ma már senki sem kövér, itt már mindenki plus size.

És engem egyre jobban idegesít. Felnézünk egy tervezőre, mert plus size kollekciót készít. Imádjuk, istenítjük és példaképnek tekintjük a plus size modelleket. Már van plus size fashion week, és most figyelj, indul az első plus size modell tanfolyam. Hányszoros WTF kell ide??

Ugye minden női magazin, de már lassan szerintem férfi magazin is arról szól, hogy fogadd el önmagad, és az a néhány plussz kiló szexy, a pasikat nem érdekli,ha nem tökéletes az alakod, hát öltözködj előnyösen stb stb. Ok. Ezzel nem vitatkozom. Én ugyan belebetegednék a gondolatba, ha rétegek lennének a hasamon, összeérne a combom. De miért erőszakoskodunk annyira, hogy a hájréteg a normális??

És még tudjátok mi a különbség? A kövérek utálják a vékonyakat,de ez fordítva nincsen így(a gyerekkor után). Számos fénykép született már arról, hogy a "kutyák játszanak a csonttal", és elég megnézni az ilyen fényképhez kommentelők profil képét...Ellenben, ha valami dagadt, nem, bocsánat: plus size,kerekded,nőies nőt ábrázló fényképhez odaírnám, hogy "a zsírral meg játszon a hentes", hát azt hiszem lenne sértődés, felhobordás alázás és minden amit el lehet képzelni.

Ne értsetek félre, tőlem aztán lehet valaki dagi,attól függetlenül, hogy már többször említettem, hogy nekem a nagyon vékony nők tetszenek,és ha még csontos arcuk is van, az maga a tökéletesség pl Victoria Beckham,Keira Knightley. ( Palvin Barbara arcáért is rajongom,következő életemben az ő pofijára vágyom,de a teste már egyáltalán nem is tetszik). Én csak azon vagyok felháborodva, hogy mennyi olyan ember van, akik tiszteletre méltó akaraterőt felmutatva szabadultak meg kilóktól és/vagy csodálatos izomzatra tettek szert, és szépen lassan nem ez lesz az érték, hanem az, ha valaki "plus size" hisz az az igazi. Számoljunk le a vékonysággal,számoljunk le a diétával.

Nem rólam van szó. Én hetek óta nem harcolok a testemmel. Ugyan ma már megint csak zöldségeket vacsorááztam,de ez semmi. Nem vonok meg magamtól semmit, és nem mozgok.Nyáron nagyon büszke voltam magamra, hogy szabad szemmel is látható izmok rajzolódtak ki a hasamon(persze ehhez azért meg kellett feszíteni :),és a lábamon megjelenő első izmok is hatalmas örömmel töltöttek el. És büszke voltam, hogy szabályok között étkeztem a cél érdekében, és heti ötször sportoltam. És most elhagytam magam egy kicsit.

És tudjátok mit? Az ilyen erőfeszítésekkel elért eredményeket senki nem veheti el, és akinek egy csepp esze is van,ezekre az emberekre dob egy likot, és nem azokra, akik kitalálták a plus size kategóriát.

Szerintetek melyik a nehezebb, kimondani azt, hogy szeretlek, vagy kimondani azt, hogy már nem szeretlek?

Egyébként nekem lehet a testemből kellene élnem. 

Így is hozzám jönnek azok,akik nem kapják meg otthon,amit szeretnének. Vagy a gyengédséget és törődést, vagy az izgalmat, vagy a perverziók kiélését. Tőlem megkapják, aztán pedig otthon bebújnak az asszony mellé az ágyba. Nem értem teljesen. Alapvetően inkább nézek ki kislánynak, mint nőnek. f.m. azt mondta nemrég mikor telefonon beszéltünk, hogy már a hangom izgalomba ejti, nem ő volt az egyetlen ilyen versenyző, pedig nincsen erotikus hangom. Hallottam már olyat, hogy erotikus arcom van,pedig maximum egy pedofil tarthatja erotikusnak a még elkérik a személyimet pofimat. 

Meg kell fejtenem az erotika szerepét az életemben. 

Tegnap délután egy 6 éves kislány volt a mellettem lévő próbafülkében. Bájosan nyarvogott a szüleinek, és kiderült neki minden ruhája H&M. Gondolkoztam, hogy rosszul kellene-e éreznem magamat, amiért egy 8 éveseknek szánt arany színű tüll szoknyát próbálok fel éppen, amiből inkább az egy számmal kisebb az én méretem. Majd 25 éves fejjel megint egy ovis szoknyában indulok neki az éjszakának.

Nálam kezdtünk, kényelmi szempontból én ezt szeretem a legjobban. A múlt héten belájkolt szórakozóhely felé vettük az irányt. Az utca végén állt a sor. Kb fél órányi várakozást csaltunk le a helyes helyezkedéssel, de még így is legalább fél órát álldogáltunk, és még legalább ugyanennyi várt volna ránk, mikor kiálltunk a sorból., Az Ötkertet tűztük ki új célnak, a helyzet ugyanaz. Tettünk egy néhány perces látogatást a Creolban,katasztrófa.Vissza Trafiq,még mindig hatalmas sor,az előtte lévő Subway szendvics jelentette az est fénypontját. Ekkor elővettük a régi kedvenc helyet,a Dobozt. Hatalmas sor. De azt már kivártuk,15 percnél nem is lehetett több. De már ez sem a régi. Nem jó arcok és nem jó zene. És teljesen véletlenül ott volt Izé is. Előtte váltottunk néhány smst,de nem tudtam, hogy ott van. Bárcsak ne lett volna ott. Együtt voltunk egész este, most már végre megtudtam mi a helyzet a barátnőjével. És persze, hogy feljött hozzám, nem ellenkeztem. 

A szomszéd gondnok bácsi nem tudom mennyire örült a reggeli műsornak. Én teljesen el is felejtettem, hogy kapcsolatunk alatt is voltak ilyen együttléteink. Mikor annyira elvesztem a fejemet,hogy igazából azt sem tudom mit csinálok. Aztán néha magamhoz térek és mondom, hogy nem vagyok tárgy. És hirtelen átváltott szeretkezős feelingbe, majd utána megint állati formát ölt. Teljesen elkenődött sminkkel és kócos hajjal néztem bele a tükörbe, és ekkor is azt mondta, hogy nagyon csinos vagyok. Mire visszaértem a szobába, ő már felöltözve állt. Ekkor hirtelen eszméletlen harag töltött el. És eszembe jutott néhány sztorim. Én is csináltam ilyet. szex után azonnal felöltöztem és távoztam, volt,aki megkérdezte: ez azt jelenti,hogy töröljem ki a számodat? A válaszom egy határozott igen volt. Mert egyáltalán nem vágytam rá, hogy ismeretlen vagy félig ismeretlen emberrel beszélgessek a legőszintébb pillanatokban, vagy ott aludjak, és reggel értekezzünk. De mi nem idegenek vagyunk, és mégis úgy távozik. Az arckifejezésem mindent elárulhatott, mert már bele is kezdett egy ölelésbe,de kiszabadultam,és kinyitottam az ajtót, hogy friss levegőt szívjak.Utánam jött,de nem találta a cipőjét. Én megtaláltam,kivittem neki,ő kérdezi ez most csak valami vicc ugye? Nem válaszoltam, hanem letettem elé,és szó nélkül becsuktam az ajtót.Megalázottságot éreztem,a teljes megalázottságot. És ezzel nem egyenértékű még az sem,hogy kitettem a cipőjét és kizártam. Az ittas énem ilyen. A józan énem lehet veszekedett volna, a vegyületmohó énem pedig kedvesen nyivákolta volna, hogy de most miért mész már el? (reggel 7:30-kor). És az ittas énem képes egy ilyen után bömbölni már már fulladásig. Hívott kétszer,de nem vettem fel,nem is akarom soha soha többet. Persze ezt már sokszor sokszor mondtam. 

F.m. pedig felszívódott. Csütörtökön még teljes izgalomban váltunk el,felvetett egy péntek esti néhány órás találkozási lehetőséget. Pénteken csak délután jött be fél órára, megsimogatta a fejemet,de ennyi,semmi kontakt, és azóta sem. Azzal is mi történt,fogalmam sincs...Pedig az ilyeneket mindig vele szoktam megbeszélni. 

Úgy sikítoztam szex közben mint már nagyon nagyon régen,és miután kidobtam a cipőt az ajtó elé, úgy sírtam mint már nagyon nagyon  régen.