A nagy Ő-höz rögös út vezet...

Határozottan nem vagyok még készen az anyaságra, ha más nem ez a banális példa is mutatja, miszerint a blogomról sem vagyok képes megfelelően gondoskodni. Ez egyértelműen a csapnivaló időmanagmentem következménye, továbbá lazultak a szabályaim ami tetten érhető az étkezésben, és bizony múlt héten csak két sportolás volt. De összeszedem magam.

Szóval, egy stílussal és divattal foglalkozó blogoldal szerkesztői közé léptem. Akik rendszeres olvasóim, és tudom,hogy vannak ilyenek (nekik most egy nagy üdvözlet) azok tudják, hogy érdekel a téma, nagyon is. Ennél a blognál egyébként sok gondolatot visszatartok ezzel kapcsolatban, hiszen alapvetően nem erről szól, és most ezeket kiélem a másik blogban. Holnap lesz az első szerkesztői megbeszélésünk, izgalmas.

Részt vettem múlt héten egy bemutatón mint testfestett modell. Nem állítom, hogy nem izgultam, de vártam és vágytam rá. A külsőm annyira szürreális volt, és egyébként teljességgel felismerhetetlen voltam. A járáspróbán kiderült, hogy a cipőmmel sem lesz gond, így sokkal nyugodtabban léptem színpadra. Ahogy kiléptem, és láttam a sok villogó vakut, aki még nem élt át hasonlót, annak csak annyit mondok, leírhatatlan. Lassan sétáltam. Tudtam, hogy a felsőtestem gyakorlatilag fedetlen, de nem zavart ez a tény. A színpadon töltött kb 1,5 perc, egyébként az egész múlt héten bennem tomboló feszültségből is sokat kiűzött. Azóta találkoztam már több ott készült képpel, és azt hiszem ennél érzéketlenebb arcot nem is vághattam volna közben, igaz ehhez nagy mértékben hozzájárult a viselt smink is. Viszont a képek szembesítettek vele, hogy 1. a közelieken akkor is látszódnak a melleim,hiba van befestve, 2. én nem tudtam, hogy a ruhám hátul gyakorlatilag semmit sem takar így valóban egy szál bugyiban (és tudjuk,hogy a mostani fazonok már nem a nagyságukról híresek) lépkedtem, és ott az interneten, ezzel együtt a facebookon olyan kép, amin szinte csak a meztelen fenekem látható. Ezt nem gondoltam jól át, mikor igent mondtam erre az egészre....

Szombaton részt vettem a Glamour tűsarkúban futás versenyén is. Határozottan tudtam mit veszek fel, és nagyon bíztam benne, hogy a legstílusosabb versenyző vagy  alegszebb cipő tulajdonosa én lehetek. Egyik sem lettem sajnos. Ugyan a stílus kategóriában az első 10 versenyző közé bekerültem, de győznöm sajnos nem sikerült, emiatt kicsit csalódott voltam. A 100 méter futásnál, amiről szól egyébként a verseny, tudtam, hogy szinte esélytelen a dobogó felső fokára felállnom. De végig futottam, nem estem el, nem hagytam el a cipőmet

( egyébként ilyen többször előfordult már velem, volt hogy a vonat alá esett be, de legviccesebb az volt, mikor rohanás után épp még sikerült felszállnom a buszra, rögtön be is zárult az ajtó. Na igen ám,de az én fél pár cipőm pedig leesett a lábamról, és az még a buszmegálló és a buszsáv között félúton hevert. Én csak álltam tanácstalanul feltett kézzel, és ennyit mondtam:nekem a cipő leesett a lábamról, kár hogy a hangsúlyt és arckifejezést nem tudom most megmutatni. Már láttam szomorú sorsomat, hogy egy megállót sétálhatok vissza érte. De egy nő előre szólt a buszsofőrnek, aki a piros lámpánál kinyitotta nekem a hátsó ajtót, gyorsan viszatipegtem a megállóba érte, visszahelyeztem a lábamra, gyorsan vissza a buszhoz ami még mindig a pirosnál állt, visszaszálltam és folytattuk utunkat)

Egyébként a leggyorsabban futó lány cipője és az enyém között volt sarokbeli és formai különbség, de nem panaszkodok, én választottam ki a "futócipőmet". Minden résztvevő kapott ajándékcsomagot, amelyben többek között egy hatalmas Starbucks bögre is helyett kapott, már régóta vágytam rá. Szóval összességében egy programnak jó volt. Én nem akarok beképzelt lenni, de elég sok képen rajta vagyok, míg más egyen sem.

Tegnap pedig egy sminkes workshop szerűségen jártam, nagyon jó alkotás került az arcomra, kíváncsi vagyok majd a képre. 

Ez elmúlt hetet izgalmasnak minősítem. Szerettem :)

A hétvégi én szombat éjjel alkotott egy keveset, holnap közszemlére teszem tettét. 

Tegnap sem sikerült a számadás, majd ma.. és a szombat éjszaka is határozottan említésre méltóra sikerült.

Rossz pénz nem vész el, csak a szokásos szét-esés-csúszás összevissza állapot uralkodik. De holnap megtartom a a Leltár bejegyzésem, és elárulom milyen volt ruha nélkül végig sétálni egy kifutón, mi történt az 1/ 8 álmommal, hogyan lehet futni tűsarkú cipőben, és villog e még napközben a telefonom. De az sem kizárt ( egyébként de, mert ma light éjszakát tervezek,hiszen holnap 13-től sminkmodellnek adom a pofimat), hogy ma éjjel valami olyan történik, ami mindent visz, és külön bejegyzést érdemel. 

Kellemes szombat estét kívánok mindenkinek, és csak annyit mondok, hogy legyetek nyitottak, mert ez a szeptember a meglepetések hónapja. Nekem pedig kb 18 percem maradt, hogy rendbe tegyem a lakást, és van min munkálkodni

Továbbra sem érzek semmit. Nem vagyok boldog a tegnap történtektől, de nem is borultam ki. Pedig az elmúlt években valamelyik mindig megtörtént. És most a a teljes semlegesség, amit egyébként nehezen viselek. Valami vagy legyen jó, vagy rossz, de semleges semmiképp. 

Flörtölős kollégámmal már gyakorlatilag napi 20 óra kontakt volt köztünk. Napi zene, Facebook,WhtasApp, és persze a személyes. Kávéval, szépen megterítve vártam ma is az irodámban délután, 2,5 órát beszélgettünk. Persze előtte is sokszor meglátogatott. Ma úgy nyilatkozott, hogy már már remegés szintű feszültség van benne miattam, határozottan vonzódik hozzám. Én teljesen csak flört kategóriába soroltam őt eddig. De ma valahogy magához vonzott az illata. És ma valahogy már nem bírta ki, és egy egy leheletnyi, apró érintés megtörtént, már már érezhetetlenül nyomta az ajkát a nyakamra, mégis éreztem. De az egyik, utolsó látogatásánál azt mondta, elindult benne az erkölcsi dilemma, és ilyet többet nem tehet. Ekkor kattant át valami az agyamban. Miért is csinálom ezt? 

Délután a főnökömmel folytatott csevej közben azt mondta, hogy rafináltam használom ki az adottságaimat, a férfi munkatársak nem tudnak koncentrálni emiatt a munkájukra, és én pedig el vagyok kényeztetve. / ma például ebédet kaptam,masszázst, van,akinek utasításként van adva a napi kedveskedés már főnöki jóváhagyással(határozottan nem esik nehezére és szavai tudom, hogy őszinték), van a flörtölős kolléga (aki személyi edzőként is tevékenykedik és így is 10re értékeli a testemet), és hát a főnökömtől is mindig számíthatok kedves szavakra, és határozottan a lájk VIP kategória tagja vagyok/. Ezt nem tudom megcáfolni. Napi "kirakatbaba", egy kis nyarvogás, egy kis hajtekerés, egy kis légyszi, nevetés stb stb És nem megjátszom, ezek ösztönösen jönnek. Pedig nem vagyok ennyire tündéri ennyire bájos vattacukor lány. De nem tehetek róla, azokban a helyzetekben mégis cukorkából vagyok, ha akarom, ha nem. Annyira tudatos, amennyire ösztönös, annyira játék amennyire valós. 

De visszatérve a konkrét helyzetre. Miért is csinálom ezt? A saját szórakoztatásomért cserébe egy házas férfival űzök játékot - bár igazából számomra nem megható tényező az "asszony" s gyermek megléte - Ugyan ma már éreztem némi vonzalmat. Éreztem, hogy most kell megállni. Búcsúzáskor közöltem, hogy ha neki bármilyen  morális erkölcsi dilemmát, és rossz érzést okoz ez az egész, akkor nem szabad tenni. Ez még kezdetleges állapot, el lehet nyomni.

És ettől az egésztől függetlenül egy olyan mértékű feszültség van bennem, ami már majdnem a sírás állapotába kergetett délután.  Se a futás, se az írás, se a szex nem képes ezt felszabadítani. Nem tudom mit kellene tennem, de ez már elviselhetetlen. Minden nap érzem, hogy ordítanom és/vagy ordítva énekelnem kellene, vagy valami hasonló tevékenységet művelni. Hátha.

És délután óta már nem villog a telefonom. De azt nem tudom elképzelni, hogy ne beszélgessünk, és ne meséljek el mindenről egy sztorit, témakörtől függetlenül. 

Nagy levegő, kifúj. Mi történt itt az este. Csak valamit odaadtam a volt barátomnak, 2 perc. 1,5 órával később újra hív, megmutatom e az új lakást. NEM. Megbeszéltük, hogy csak utcán sok ember előtt találkozunk, különben mindig rossz vége lesz. Így is történt, az utcán cigiztünk. Próbáltam elmesélni az elmúlt 1,5 hónapot mióta nem láttuk egymást. Ismer. Pontosan érezte, hogy mennyi szexuálisan felgyülemlett vágy van bennem. És nekem annyira jó volt megölelni valakit. Felnézett a házra. Mondtam, hogy egyébként szívesen megmutatnám a lakást, de tudom, hogy nem lehet. Megígérte, hogy megpróbálja, nem lesz szexuális próbálkozás. Felmentünk. Mire a fürdőszobához ért én már az ajtón kívül vártam. Elbúcsúztunk, elment. Felkavart, határozottan, pedig azt hittem az csak akkor történhet meg ha a testünk egyesül. Leültem az ágyra, és már csörgött a telefon. Éreztem, hogy mennyire félsz,de nincs mitől...... tényleg jobb ha egy vadidegennel fekszel le? Beleharaptam az ajkamba. Igen, félek, hogy felzaklat, nem akarom. "Ez már megint egy visszalépés lenne.Az elmúlt 4 évben kihoztuk a maximumot mind kapcsolatilag mind szexuálisan." Visszasétálok, gyere le. Fejemet az ölembe hajtottam és a telefont még mindig a fülemnél tartottam hiába volt néma már a vonal. Így teltek el hosszú másodpercek. Lementem, visszaengedtem. Mikor újra a lakásba értünk határozott félelmet éreztem, lelassultak a mozdulataim is. A ruháim nem sokáig maradtak rajtam, de most először teljesen más volt. Azt hiszem érzelemmentes. És nem úgy, mikor egy idegennel, és nem is úgy mikor egy ismerősössel. Ez valami teljesen más. Valakivel, aki régen nagyon sokat jelentett, de ma már nem. Nem is csókolóztunk egyáltalán. Azt hiszem ilyen még életemben nem fordult elő. A csók az legalább annyira fontos mint maga a szexuális aktus. A kettő megléte nélkülözhetetlen. És ez már csak így utólag tűnt fel. Ő továbbra is azt állítja, hogy mi képtelenek vagyunk érzelemmentes együttlétre. 1,5 hónappal ezelőtt is teljesen másfajta éjszakát töltöttünk együtt, ott részemről mindenféle érzelmet megéltem azalatt a néhány óra alatt, és utána úgy aludtunk összebújva együtt ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Most fél percet töltöttünk el nyugalmi pozícióban. Más, teljesen más. Ki is töltöttem egy pohár bort, míg a búcsú-cigi -üstjébe takaróztunk. Így, hogy megtörtént, nem kavart fel érzelmileg. Mikor még az utcán ért hozzám, vágytam rá. De így, hogy meg is kaptam ,már nem. És miközben már hazafelé tartott, felhívott, hogy szép álmokat kívánjon, ez is szokatlan gesztus. És csak ebben a percben jutott eszembe, hogy már csak a testemet dicsérte. Már nem voltam az "édes kis babácska" már nem voltam a "pirinyó édesem" már semmi nem voltam. Test voltam. Ahogy ő is nekem. Csak a felszínen jártunk, a mélység már elkerült minket. Most, több mint 2 évvel a szakítás után eljutottunk idáig. Azt már meg sem kérdeztem, hogy megvan e még a barátnője,  valamilyen szinten biztosan, és nem érdekel. Fogunk még találkozni, de azt hiszem az érzelmi fejezet végre a végéhez ért. De egyszer felfedem az Izé-akta elmúlt négy évét.

Ez a szeptember minden egyes lehulló falevéllel egy újdonságot fúj felém. 

Holnap lesz egy találkozóm délután, az egyik múlt héten utolsó pillanatban leadott projektemhez kötődik. Azt nem állítom, hogy egy újabb álmom válna valóra vele, de határozottan közelebb repítene hozzá. Ha már elméletileg 1/8 maratont futok, akkor ezt is körülbelül 1/8 sikernek könyvelhetem el. És ahogy a futáshoz kötődő eredményeim is javulnak, úgy ebbe az új irányba befektetett idő és energia is megtérül, vagy jelenleg megtérülhet. Így lesz az 1/8 hosszú és tudatos munkával 1/4, majd 1/2, és végül a teljes egész. Mindkét tevékenységben már meghatározott a hosszútávú célom. Ugyan jelentős szabadidőmet venné el, és mellette ott vannak még a prioritást érdemlő tevékenységek (nyelvvizsga, jogosítvány), az egyéb dolgokról nem is beszélve, de ismerem saját magamat és tudom, hogy én időhiány és nyomás alatt vagyok képes a legjobban teljesíteni. Nyilván ez csak ideig működhet így, utána kicsit összeomlok. De ha a célok ismertek és az eszközök adottak, akkor kötelességem mindent megtenni. 

Ui: a flörtölős kollégám  (aki házas és egy icipici kislány apukája) száját, vagy inkább WhatsApp-ját elhagyta ma, hogy fél, mivel én nagyon izgatom. Szabó Zsófi által megfogalmazva, ez csak deja vu édes keserű....

A mai hajfestésem eredményeképp a fejbőröm egy véres folttal gazdagodott - olyan kiábrándító így leírni,de egyelőre szebb megfogalmazás nem jut eszembe,és ha ez az igazság.. - valamint szerintem életemben nem volt ilyen csúnya a hajszínem. Amit az elmúlt 10 évben műveltem vele, az is csoda, hogy egyáltalán  van még hajam, egyszer meg is bosszulta...

Még nem voltam 15 éves, mikor úgy éreztem muszáj, mit nekem a barnaság. Enyhe rocker korszakomat élve mindenképpen fekete hajkoronára vágytam, de anyukám figyelmeztetett, hogy a kislányos arcvonásaimhoz egyáltalán nem jó választás. Ha festetni szeretném, akkor a vörös vagy szőke árnyalati közül válasszak. Határozottan a vörösre szavaztam, de természetesen ebből is csak a tűzpiros jöhetett szóba. A középiskolás tanáraim nem kedveltek érte, de én határozottan azonosulni tudtam vele, szép volt a maga nemében. Így telt 4 év, hol kicsit sötétebb hol kicsit világosabb, egyszer-egyszer inkább lilás fényekben pompázott, vagy fekete melírt kapott. A végén már csak a felső réteg volt piros az alsó fekete. Majd egy táskával kezdődött minden, ami felváltotta a tarisznya helyét. 18 évesen életemben először magas sarkú cipő is került a lábamra a bakancs helyett. És jött az ötlet, nekem fehér kell feketével.

Az inspiráció forrását mindenképpen szeretném megnevezni: Piringer Patrícia. Abban az időben még a Viván vezetett műsort, neki kevésbé volt tetten érhető kontraszt a hajában, sokkal lágyabb volt az átmenet. Egyébként számomra Patrícia a magyar közszereplők közül teljesen mértékben kitűnik. Személyesen csak 1,5 éve láttam a Ludwig múzeum egyik megnyitóján. És úgy is, hogy csak a Tv képernyőjén keresztül hallottam, csak a nyilatkozatait olvastam magával ragadott a személyisége. Piringer Patrícia és a kisugárzás teljesen egy és ugyanazon fogalom.  Ezenkívül a külseje, és az intelligenciája is mérvadó. Arról nem is beszélve, hogy a Viva után azon a területen ért el sikereket, ahol én is szeretnék. Csodálom azt a nőt.

Így dobtam piroskát szörnyella modernizált változatáért A felső réteg oly hamvas szőke volt, hogy szinte már fehér, az alsó pedig fekete, és ehhez persze a megfelelő tépés ritkítás és állandó hajvasalás is társult. Nagyon nagy divat lett ez a hajviselet, a főiskolán én még az első körben voltam, és kevés embernek volt valóban olyan szép mint az enyém. De ezt is meguntam -hála istennek -  és ezután következett a teljesen szőke korszak. Hol kicsit sötétebb hol inkább világosabb. Az állandó hajfestést is meguntam. Visszatért az eredeti világos barna hajszínem sok sok szőke melírral. Én ezt a korszakot nagyon szerettem. Mégis eldobtam egy L'Oréal hajbemutatóért. A teljes szőkítés, és olyan vágás Hajas Lacitól amit pont nem kértem... az 5 centi átmérőjű és hosszúságú fejemből egynenes frufruval kitakarni 2 centit.....és nem volt megállás. Schwarzkopf hajturné, még szőkébb árnyalat, akár heti 2 festéssel. A hajam fellázadt. 1-2 hónap után hajfestéskor csomókban hullani kezdett. Egy egész kis dobozt meg tudtam tölteni az elhullajtott hajszálakkal. Félelmetes volt. Kivizsgálás, Ön egészséges. Eközben a hajam több mint fele kihullott, és már a festékre sem reagált szinte. Az egyik női magazin hajátalakítására jelentkeztem. Beválasztottak. Megbeszéltük, hogy a klasszikus Victoria Beckham  fazon tökéletes választás. A végeredmény ennek ellenére az volt, hogy hátul néhány centiben mérhető hossz maradt, elöl egy picit több.Hetekig úgy éreztem magam mint akit megfosztottak a nőiességétől. A személyiségemhez viszont teljesen illett, és még az is kiderült, hogy eredendően hullámos hajam van. 

Azóta több mint 1,5 év telt el. Végre újra van hossza, és dúsabb mint valaha életemben.( aki látott rövid hajjal a csodájára jár, hogyan lett ekkora és ennyi ) A szőke különböző árnyalatait viselem, inkább sötétebb, de az elmúlt néhány hónapban újra kivilágosodott teljesen - az eredetileg 6-os hajszínem most kb 11-es) De azt hiszem ez a mai eset fog véget vetni ennek. Szegény fejbőröm kimarva, szegény hajszálaim csúnya színűek, mint az igénytelen lányoknak, pedig én nem vagyok az..

Eredetileg nem ilyen hosszú bejegyzést tervezetem, de remélem mindenki boldog, hogy már ismeri a hajtörténetemet. Egyébként tudom, fogjam be a számat, mások éheznek vagy éppen bántalmazzák őket, én meg nyarvogok a hajam miatt....

Ez a szám ugyan a tavalyi nyaram zenéje, de ha már nyárzáró bejegyzést készülök írni, akkor ennél jobbat úgysem találok. Egyébként, emlékszem, mikor tavaly a Balaton Soundon keringtem, kicsit meglepődtem magamon hogyan merek egyedül elmenni egyik színpadtól a másikig, hiszen vegyület-mohóságomnak hála néha elgondolkoztam, hogy melyik rendezvényen is vagyok...de a lényeg, hogy mindenhol ezt a zenét hallottam. De utána hiába próbáltam rákeresni, nem volt semmilyen támpontom. Aztán augusztusban Siófokon egy Renegade reggelen egyszer csak újra hallottam számcímmel együtt, földöntúli boldogság szállt meg. Egyébként utána egy szórakozóhely sem tűzte lejátszólistájára, kivéve egy Piaf reggelt, de az a reggel mindenképpen külön bejegyzést érdemel majd, ami ott történt, az is tényleg csak filmeken létezik. 

Ily bevezető után végre essen szó az idei nyárról. A héten találkoztam az egyik barátnőmmel, akit egész nyáron nem láttam, mivel Balatonon töltötte a nyarat. Mikor megkérdezte, na és milyen volt a nyár? Csak annyit tudtam mondani, hogy nem történt semmi különös. És ő erre: persze, csak lett új munkád, új lakás. Ja, tényleg. Végül is befejeztem az egyetemet, ezzel megszereztem a második diplomámat, és olyan történt velem, mint ami általában senkivel: hétfőn interjú,szerdán államvizsga, csütörtökön 2.interjú,pénteken telefonálnak, hogy téged választottunk, akkor hétfőn kezdhetsz, és szakmabeli állás. Őrült lakáskeresés, megint költözés. 2 nagyon fontos dolog most nyáron történt az életemben. És olyan régi kapcsolatom erősödött meg baráti téren, ami szintén mindenképpen pozitívum.

Fiú fronton tartottam a stabil nullát, hiszen én ebben vagyok jó. Az előbb elgondolkoztam azon, hogy szexeltem én a nyáron? És ha ezen elmélkedni kell akkor ott már nagy baj van....De igen. Ebből az egyik szintén külön bejegyzést érdemel majd, az egy éjszakára megtalált lelki társ, a másik pedig, akivel több estét is együtt töltöttem,az pedig a volt barátom, róla is ígértem már külön fejezetet is,egyszer biztosan lesz... Szóval ezen a téren nem remekeltem.

Party. Volt, van, lesz. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány hétvégét nem az éjszakában töltöttem ,és a várva várt Sound, ami lelkileg teljesen megtört. De jövőre mindenképpen lesz lányos nyaralás, ami viszont szerintem szintén partyval egybekötött lesz....Persze 1 év alatt még annyi minden történhet -akár egy gyereket is össze lehet hozni+megszülni - 

Megint végigpörgettem az elmúlt három hónapot. És azt hiszem nekem a "valami történt" egyértelműen a végtelen és féktelen történéseket jelenti. És most elkezdtem haragudni magamra, amiért nem jártam el többet hétköznap például. De hát hétköznap szigorúbb szabályok szerint éltem. Viszont ami egyértelműen furcsa lesz az az iskola hiánya. 6 éves korom óta folyamatosan ott ültem, az utolsó 3 évben ugyan már csak levelezősként, viszont volt mikor 2 helyre is jártam egyszerre. Igaz tanulni nem csak oktatásin intézményben lehet, sőt..

De az ősz mindenképpen meglepetéseket tartogat, én tudom. Ez a három hónap az új életem bemelegítése volt, és megannyi csoda és csodálat lépked velem a rögös úton. 

Ui: viszont fogalmam sincs, hogy a hűvösebb idő beköszöntével milyen cipőben fogok dolgozni például, lehet mégis kérem vissza a nyarat.. :) és ma reggel ismét csak 45,8 kg voltam :) de holnap reggel már biztosan többet fog mutatni... :)

Ma volt/van,inkább volt,bár lehet még tart az afterparty, az Állatkertek éjszakája. Bár a rendezvényen nem vettem részt, mégis ott érzem magam. Egyébként pedig minden éjszaka állatkertek éjszakája van...

A vasárnapi ebéd után arról beszélgettünk az egyik barátnőmmel, hogy azért szegény ismerkedni vágyó srácoknak mennyi bátorság kell ahhoz, hogy odamenjen egy lányoz, az szépen=csúnyán elküldi, az pedig megy a következőhöz. Én pedig határozottan nem vagyok az a kedvesen tűrő fajta, ugyan hangulat kérdése. De ennek hatására eldöntöttem, hogy próbálok finom kedves és nőies lenni ezekben a helyzetekben - még mindig vannak megválaszolatlan leveleim, én csak azt ígértem, hogy próbálok - A nekem tetsző srác barátjának kedvesen meg is írtam, hogy köszönöm a meghívást, de nem élnék a lehetőséggel. Erre pedig ő:

"Köszönöm szépen!!!!!! 

Ezzel a válasszal nyertél nekem egy fogadást :))) 

Jó hétvégét "

Még mindig úgy gondoljátok, hogy az én fejemben van nagy baj?

Erre muszáj volt reagálnom, de csak ennyit:

"És remélem azt nyerted, hogy megtanulod hogyan kell ismerkedni

További kellemes életet! :) "

Ha ez komoly, akkor nagyon gáz, ha csak poénból írta, az még rosszabb...Nem, nem kell itt kedveskedni :) 

Az elmúlt néhány nap olyan mintha meg sem történt volna. Próbálok visszaemlékezni és filmkockák jutnak eszembe. Nem történt semmi és mégis annyi minden, elvesztem az eseményekben. Ismételten elpusztított a szexuális vágy, lehet most még jobban elsodródtam vele mint néhánnyal héttel ezelőtt. Visszatért szabadságáról az egyik kollégám, akivel flörtölésünk még inkább előtérbe került, néhány méter távolságból küldözgetünk üzeneteket egymásnak, vagy éppen késő este. Bókáradat egész nap. Valamint ő az, aki nevetve tudja mondani, hogy "őrült vagy", mert az irodában ő ismeri ezt az oldalamat. Már már kezd függőség kialakulni, szokatlan ha úgy telik el sok sok perc, hogy nem jelenik meg, vagy éppen nem villog a telefonom kijelzője. - még nincs 1 órája,hogy elváltak útjaink és már furcsa - És milyen véletlen, hogy éppen ő is a vágytól való haldoklás állapotában van, de egy rossz házassággal és 1,5 éves kislánnyal az oldalán...A flört biztosan csak flört marad, de nem azért mert ilyen "kellékei"vannak, hanem mert ez csak ezen a szinten működhet jól. Ha annyira vonzana szexuálisan, akkor már biztosan léptem volna valamit az ügyben finoman és nőiesen. Szabadsága alatt kénytelen voltam más munkatársamat kijelölni a "napi kedveskedés" pozícióra, és tetette/teszi is a dolgát szépen rendesen. De a kevesebb néha több... tudom, képtelenség nekem megfelelni. És a főnököm szemében is "lájk ember" vagyok azt hiszem. Néha már már érzem a Királylány effektust Így telnek a hétköznap nappalok, a munka mellett a nőiességemet is megélem, ezen a héten pedig kiváltképpen. Vannak olyan napok, mikor a kisugárzásom és a személyiségem mágnesként funkcionál. 

A heti jelentéktelen fiúesemények: a minden partyban jelenlévő srác elhívott egy "édes délutánra", a nekem tetsző fiú barátja randira hívott hétfő estére, az ételszállító futár srác rám talált facebookon, és még a postás is úgy érezte nekem élménybeszámolót tarthat, és az én névre szóló levelemet külön kezeli. 

Péntek délután. Próbálok visszaemlékezni mi történt velem hétfő óta, és úgy érzem mintha hónapok teltek volna el azóta. Ha most lefeküdnék, szerintem vasárnap estig fel sem ébrednék. De nem lehet. Rendet kell tenni a fejemben, ki kell találnom hogyan lehetek a lehető leghatékonyabb, az egyik projektem elképzelésemet ma estig kell leadnom, és csak a felét sikerült megcsinálnom még, ma találtam egy új kihívást szakmai téren, szereztem be új olvasmányokat úgy,hogy még a régieket sem lapoztam fel, már nem veszem olyan szigorúan a testem tökéletesítését, ápolnom kell a szociális hálómat. Majdnem elfelejtettem, hamarosan kezdem az autós iskolát, és újból megyek írásbeli nyelvvizsgára.Fel kell építenem a napjaimat, ha kell percre pontosan, különben elveszem. A hétvége ebben hivatott segíteni. Viszont, mivel az én csodálatos és általam legjobban szeretett emberrel leszek a hétvégén, az öcsémmel, ezért máris gyakorlati problémával szembesülök. Olyan ritkán látom és annyira szeretem...

Jövő héten pedig Fasion Stars bemutató és Glamour Stiletto run :) ui: és a blogomnak is új külsőt kellene adnom, ugyan a témához teljesen illik, de nem engem tükröz.